TGM: az EU nem tesz eleget a liberális kritériumoknak

TGM egyetért a franciákkal ás a hollandokkal, amiért elvetették a „botrányosan antidemokratikus” európai alkotmányt. Interjúalanyunk szerint Orbán Viktorral szemben az a kifogása az eurokrata elitnek, hogy nem viselkedik illedelmesen, miközben egyébként úgyszólván mindent engedelmesen végrehajt. Tamás Gáspár Miklós írásban válaszolt az atv.hu kérdéseire.

atv.hu: Legalább részben jogosnak látja-e azt a – leginkább kormánypárti – felvetést, hogy az Európai Unió vezetése súlyos legitimációs problémákkal küzd, mivel vezetőit az EU polgárai nem választották? Igazuk van-e azoknak, akik lazább Európai Uniót akarnak, például ellenzik a valutauniót vagy általában a közös gazdaságpolitikát?

Tamás Gáspár Miklós: Ez nem kormánypárti fölvetés, még csak nem is magyarországi ötlet, ez régi gondolat, amely azóta él, amióta az Európai Unió maga meg az elődei. Ameddig ez puszta nyugat-európai gazdasági, elsősorban nehézipari együttműködés volt, mint kezdetben, illetve jelképe Nyugat-Németország visszafogadásának Európába, addig ez nem jelentett nagy problémát. Mindkettő része volt a hidegháborúnak. Nyugat-Németországra szükség volt a Szovjetunió sakkban tartására, ezt Nyugaton mindenki tudomásul vette, míg Keleten senki. Amikor Nicolae Ceauşescu román szörnyállama szakított a Szovjetunióval, ezt avval fejezte ki, hogy diplomáciai kapcsolatot létesített Nyugat-Németországgal és tartott fönn Izraellel. Ebben az esetben senki se törődött fikarcnyit se a Hallstein-doktrínával (amely előírta, hogy Nyugat-Németország szakítson mindenkivel, aki elismeri Kelet-Németországot). Ugyanezt szolgálta a NATO és az Ausztriával kötött államszerződés is. A komoly problémák voltaképpen 1989 után jelentkeznek, amikor az ún. euroatlanti struktúrák célirányossága kérdésessé vált, hiszen a hidegháború a szovjet tömb vereségével befejeződött. Az egyetlen hatékony és – sajnos – konszenzusnak örvendő funkciója ma az Európai Uniónak az, hogy távol tartja a belső („schengeni”) határoktól a színes és muzulmán migránsokat. Az EU körülbelül annyira demokratikus, mint amennyire az volt a Habsburg Birodalom a Szent Szövetség korában: van ún. parlamentje, de nincs felelős kormánya. Az EU vezető szerveit – többségükben szükségszerűen külföldi – nemzetállami kormányok állítják össze, gyakorlatilag csupán a nagyhatalmaknak felelősek, illetve bizonyos globális eliteknek, mindenekelőtt a jogtudó szerviens értelmiség nemzetközi szubkultúráinak és a nemzetközi nagytőke intézményeinek (nem maguknak a tőkéseknek). Az európai nép létrehozását minden hatóképes tényező ellenzi, hiszen ha volna ilyen nép („démosz”), akkor nyilván a jogait követelné. A nemzetköziség (vagy nemzetek fölöttiség) akkor értelmes, ha van szubjektuma, mint ahogyan a katolicizmus és a kommunizmus értelmében nyilvánvalóan van. Az Európai Unió jellegzetes módon a rajnai ún. ordo-liberális katolicizmus (Schuman, Adenauer, de Gasperi) alkotása, ugyanakkor a napóleoni jogalkotás, kodifikáció és joggyakorlás erős hagyományaival (amelyet máig a Conseil d’État képvisel Párizsban). Ebbe mindenféle paternalista jótétemény is belefér – hangsúlyos manapság a liberális amerikai alkotmányjog szellemi hatása is –, ezekért rajonganak a magyarországi konzervatívok, akik az LMP kivételével minden pártban és pártalakú képződményben megtalálhatók. Nem tagadom, hogy az EU civilizált, vagyis NEM barbár, ezért szeretik a perifériaállamok öngyarmatosító, „fölvilágosult abszolutista” lateiner elitjei – míg a legtöbb nemzetállam politikája szégyent hozna az első világháború előtt hírhedtté vált Montenegró viszonyaira –, de a szó szoros értelmében vett liberális kritériumoknak (hatalmi ágak elválasztása, miniszteri felelősség, alkotmányosság) az EU nem tesz eleget, hogy a polgári demokrácia legelemibb normáiról ne is szóljunk. No meg aztán miféle politikai entitás az, amelynek nincs saját hadügyi, szociális és külpolitikája, s amelynek pénzügyi és gazdaságpolitikáját egy tőle független szervezet, az Európai Központi Bank ellenőrzi? Ilyen körülmények között föderációról és föderalizmusról beszélni: nevetséges.

Folytatás az