Tévedésből Varga Mihály és Simicskó István is az ellenzékkel szavazott az Országgyűlésben

2017. november 28., 14:32

Szerző:

Két MSZP-s képviselő, Bangóné Borbély Ildikó és Korózs Lajos nyújtotta be azt a javaslatot, ami a 2007 óta változatlan 42 500 forintos babakötvény első utalási összegét 67 000 forintra módosítaná – írja a HVG.hu Ezt az Országgyűlés 67:105 arányban elutasította, tévedésből viszont Simicskó István honvédelmi miniszter és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter igennel szavazott. Magyarázkodniuk is kellett, a Nemzetgazdasági Minisztérium legalábbis kiadott egy közleményt, amelyben leszögezi, hogy Varga és Simicskó tévedésből szavazott igennel, mégpedig azért, mert az ellenzék hangoskodott.

Fotó: Népszabadság/archív/Szabó Barnabás

Múlt héten három szocialista képviselő szavazott a pártja ellen, és támogatta a Czeglédy Csabát elítélő határozati javaslatot. Egyikük, Molnár Zsolt is a nagy hangzavarra hivatkozott.