Tettenérés egy budai bordélyházban

A két prostituált éppen dolgozott, amikor rájuk törtek a rendőrök. Egy budapesti férfit és egy szekszárdi nőt gyanúsítanak a bordélyház üzemeltetésével.

2021. április 30., 09:30

Szerző:

A rendőrség nyomozást indított az 59 éves P. György budapesti férfi, és a 44 éves B. Andrea szekszárdi nővel szemben prostitúció elősegítése gyanúja miatt – írja a police.hu.

A páros Budapesten, egy II. kerületben bérelt lakást 2020 áprilisa óta, ahol bordélyházat üzemeltettek. A prostitúcióból származó bevétel egy részéért a gyanúsítottak interneten hirdették nők szexuális szolgáltatásait, melyhez biztosították a lakást és a tevékenység feltételeit.

A nyomozók néhány nappal ezelőtt tartottak kutatást a II. kerületi lakásban, ahol éppen két, ott dolgozó nőt tetten értek. Az eljárás során mobiltelefonokat, a prostituáltakhoz köthető feljegyzéseket, vendégekkel beütemezett naptárakat és pénzt is lefoglaltak.

​A rendőrök aznap fogták el P. Györgyöt egy pesterzsébeti ékszerboltban, társát pedig szekszárdi lakcímén. A feltételezett elkövetők nem tettek vallomást, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekeznek.

(Kiemelt kép: police.hu)

 

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.