2013. március 10., 09:29

Az ORF, az Osztrák Rádió és Televízió budapesti tudósítóját szinte kezdettől persona non gratának tekintette az Orbán-kormány. Nem hívták sajtótájékoztatókra. Hiába kért interjúkat, nem kapott. Nemrég pedig a bécsi magyar nagykövet feljelentette az ORF-nél: az újságíró elfogultságát annak magán e-mailjeivel igyekezett bizonyítani. Az osztrák köztévé vezetése visszautasította a vádakat, s meghosszabbította munkatársának megbízatását. Ernst Gelegs egyébként 2000-től vezeti az ORF itteni irodáját. SZELESTEY LAJOS interjúja.

2013. március 10., 04:45

Kövér László a Hír Tv Péntek 8 című adásában ezúttal sem tagadta meg önmagát. becsmérlő, trágár módon fogalmazott, gyalázta a baloldali és liberális értelmiséget. Mindezek csimborasszójaként közölte: „Magyarországon szellemi és politikai értelemben vett hideg polgárháború zajlik”.

2013. március 9., 23:43

Az MSZP megtette az első lépést a kormányváltás felé – hangoztatta Mesterházy Attila a szocialista párt szombati fővárosi nagygyűlésén. Programjuk alappilléreinek az erős demokráciát, a felelős gazdaságpolitikát és az igazságos társadalompolitikát nevezte, és szólt arról is, hogy a szocialista kormányok mindegyike jobban teljesített Orbán Viktor kabinetjénél.

2013. március 9., 23:18

Az Alkotmánybíróság épületénél véget ért az a tüntetés, amelyet Az alkotmány nem játék! elnevezésű, civilek által szervezett fővárosi, Alkotmány utcai demonstráció folytatásaként tartottak több mint ezer ember részvételével – jelentették az MTI tudósítói szombat este.

2013. március 9., 20:14

Egyre több a nézetkülönbség a hallgatók hivatalos és lázadó érdekvédői között. A diákok hol az egyik kar gólyatábori HÖK-listája, jobbikos kapcsolatai, hol a HÖOK kormányzattal való szakadár egyezkedése miatt vitáznak egymással. Közben felsőoktatási követeléseikről alig esik szó. A kormány elégedett lehet: a számára leginkább veszélyes társadalmi csoport már rég nem egységes. Az elmúlt hét krónikája és elemzés PUNGOR ANDRÁS írásában.

2013. március 9., 18:22

A Margit hídon autóval csak Budáról Pestre lehet közlekedni, az északi oldalt ugyanis a Képviselői Irodaháztól az Alkotmánybírósághoz tartó tüntetők számára rendőrsorfallal leválasztották – jelentették a helyszínről az MTI tudósítói szombat délután.

2013. március 9., 15:44

A magyarok és a románok közötti békés együttélés fontosságát hangsúlyozta Victor Ponta román miniszterelnök szombaton Budapesten, az MSZP évértékelő rendezvényén elmondott beszédében.

2013. március 9., 15:13

Az LMP országgyűlési képviselői csoportjának vezetője szerint olyan tekintélyelvű rendszer alakul ki Magyarországon, amelyben „senki és senkinek a jogai nem lehetnek biztonságban, és az alkotmányosságot felszámolják”.

2013. március 9., 15:01

„Európa aggódva nézi a magyarországi fejleményeket, ahogy a Fidesz-kormány eltorzítja a demokráciát, korlátozza a szabadságjogokat és az igazságszolgáltatás függetlenségét” – hangsúlyozta dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő pénteken, Budapesten, az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) aktivistáinak nemzetközi fórumán.

2013. március 9., 13:41

A Fidesz országgyűlési frakcióvezetője szerint az alaptörvény módosításával gyakorlatilag az Alkotmánybíróság (Ab) kéréseit hajtja végre a parlament, a döntést pedig kellően meggondolták.

2013. március 9., 11:18

Illegális pénzbehajtásból élt, majd alkalmi munkaadója meggyilkolásában segédkezett Sz. Ferenc, aki a Fidesz-székház védelmére kelt március 7-én, miután több tucat tüntető vette be magát az ingatlan udvarára.

2013. március 9., 10:17

Orbán Viktorhoz fordul Salil Shetty, az Amnesty International (AI) nemzetközi főtitkára a tervezett alkotmánymódosítás miatt – közölte a nemzetközi emberi jogi szervezet szombaton az MTI-vel.

2013. március 9., 09:59

Nemzetközi nyomás nehezedik a magyar miniszterelnökre az alaptörvény tervezett negyedik módosítása miatt. A Fidesz ugyanis az alaptörvénybe emelné az Alkotmánybíróság által korábban megsemmisített átmeneti rendelkezéseket – az antidemokratikus lépés terve viszont kiverte a biztosítékot az EU-nál, az Európa Tanácsnál és az amerikai külügynél is.