Távozik a magyar hírszerzés vezetője

Távozik az Információs Hivatal éléről annak vezetője, Bunford Zsolt vezérőrnagy. A hírszerzés vezetője maga döntött a távozás mellett.

2022. június 29., 14:11

Szerző:

A hvg.hu értesülése szerint nemrég benyújtotta lemondását Bunford Zsolt, az Információs Hivatal vezetője. A helyére az Alkotmányvédelmi Hivatal eddigi műveleti főigazgatóhelyettese, Oláh Krisztián kerül. Úgy tudjuk, hogy Oláhot szerdán már meg is hallgatta a parlament nemzetbiztonsági bizottsága.

Bunford Zsolt nem sokáig bírta az IH élén, mert mindössze 2020 végén nevezték ki főigazgatónak.

Mielőtt az IH vezetője lett, a szervezetnél elemző főigazgató-helyettese volt. Távozásában információnk szerint szerepet játszott, hogy a kormányzat elégedetlen volt a hírszerzés teljesítményével. Igaz, ez már korábban is így volt, Bunford elődje, Czukor József is mindössze két évet húzott le főigazgatóként.

Az viszont kétségtelen, hogy a hírszerzés szerepe jelentősen megnőtt az ukrajnai háború kitörése óta. Úgy tudni, hogy az IH „bakijaként" könyvelte el a felsőbb politikai vezetés azt, hogy még egy nappal a háború kitörése előtt is arról tájékoztatták Orbán Viktort, hogy nem lesz háború.

Az IH teljesítményének nem túl jó kormányzati megítélése mellett Bunford nem jött ki jól az újonnan felálló struktúra irányítóival. Az új kormányzati felállásban a titkosszolgálatok irányítása Rogán Antal alá került, de a szolgálatok vezetői közvetlenül Papp Károly államtitkárhoz tartoznak. A hvg.hu úgy értesült: nemrég munkamegbeszélést folytatott Bunford és Papp Károly, és ez a megbeszélés nem sült el jól – ezután dönthetett úgy Bunford, hogy inkább távozik az IH éléről. 

(Kiemelt kép: Bunford Zsolt nemzetbiztonsági dandártábornok, az Információs Hivatal elemző és tájékoztató főigazgató-helyettese átveszi a tábornoki kinevezéséről szóló okmányt Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában 2018. november 9-én. MTI/Bruzák Noémi)