Tarolnak a fideszes vezetők: ismertségben és népszerűségben is rávernek az ellenzékre
Még mindig a kormánypártok politikusai vezetik a hazai népszerűségi listát – legalábbis a Jobbik-közeli Iránytű Intézet novemberi, a Magyar Nemzet megbízásából készült felmérése szerint. A lap beszámolt az eredményekről, melyek szerint az elmúlt hónapokban szinte folyamatosan váltotta egymást a legkedveltebb közszereplő pozíciójában Áder János és Varga Mihály, jelenleg a nemzetgazdasági miniszter vezeti a sort. Ehhez elég volt, hogy egy százas listán hatvan pontot érjen el. A köztársasági elnök – aki egyébként lényegesen ismertebb a miniszternél – némileg lemaradva, 59 ponttal a második.
A képzeletbeli dobogó harmadik fokát Orbán Viktor foglalja el. A miniszterelnök népszerűsége már októberben is jelentősen nőtt, novemberben pedig még tovább növelte kedveltségét, így jelenleg 55 ponttal a lista előkelő helyén szerepel. Mindezt ráadásul úgy, hogy a kormányfőt szinte minden megkérdezett ismeri, és meg is tudja ítélni.
A listán Orbán Viktort követi Navracsics Tibor, illetve a baloldali összefogást kezdeményező, sőt annak akár miniszterelnök-jelöltjeként is szerepet vállalni akaró Balázs Péter. Igaz, a volt külügyminiszter ismertsége mindössze 26 százalékos. Őt követve újabb két kormánypárti politikus jön: Tarlós István főpolgármester ismertsége 86, népszerűsége 52 százalékos, míg Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert az ország 90 százaléka ismeri, de csak 51 százaléka szereti.
Az ellenzéki politikusok közül továbbra is Karácsony Gergely, a Párbeszéd vezetője a legnépszerűbb, 50 pontos szimpátiaindexe a nyolcadik helyre volt elég.
A felmérés még azelőtt készült, hogy beállt volna mögé az MSZP, vagyis ennek hatásai a mostani kutatásban még nem tükröződnek. A politikust egyébként nagyjából a magyarok fele ismeri.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek közül az LMP-t vezető Szél Bernadett 48, Vona Gábor Jobbik-elnök pedig 40 ponton áll. Abban azonban már jelentős különbség van, hogy mennyien ismerik őket: Szél Bernadettet az emberek 74, Vona Gábort viszont 91 százaléka tudta azonosítani.
A legnépszerűtlenebb politikus címével – ezúttal nem Gyurcsány Ferenc „büszkélkedhet”, hanem a felmérésben először szereplő Farkas Flórián. A gyanús ügyeiről ismertté vált roma vezető 22 pontot ért el mindössze a százas skálán, miközben még a Demokratikus Koalíciót vezető volt miniszterelnök is 26 pontot gyűjtött.