Tarlós: Mit rejt a BKV titokszobája?
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint a fővárosban hemzsegnek a gyanús és homályos ügyek, s a főpolgármester jól tenné, ha magyarázatot adna azok valódi tartalmára, nem is elsősorban az ellenzéknek, hanem a budapestieknek.
Tarlós István hétfőn nyilatkozott erről az MTI-nek, példaként említve a BKV-nál kialakult, általa anarchikusnak nevezett viszonyokat, amelyeket szerinte jól mutat az is, hogy a cégtulajdonos önkormányzat képviselőitől megtagadják az információkat. Mint mondta, emiatt már levelet intézett a főpolgármesterhez, akit interpellálni is kíván ez ügyben.
A BKV-val kapcsolatban az ellenzéki politikus kifejtette, hogy miközben a tulajdonos képviselői csak egy "gyezsurnaja" felügyelete mellett nézhetik meg a cég titokszobájában a számukra engedélyezett iratokat, addig a mindenféle tiltás ellenére voltak, akik iratokat adtak át nekik.
Ezekből - mondta Tarlós István - furcsa dolgok derültek ki, például az is, hogy az előző metróbiztos évekig "pénzért bedolgozott a kivitelező cégnek", annak ellenére, hogy a főpolgármesteri hivatal szakemberei kifogásolták ezt. Kiderült az is, hogy "a BKV tudomásával olyan pályázat esetében, ahol két pályázó volt, az egyik pályázót feladatjegyzéken belül arra inspirálták, hogy egyeztessen a másik pályázóval" - tette hozzá.
Gondokat észlelt a frakcióvezető a 4-es és a 2-es metró új szerelvényeinek beszerzése kapcsán is. Úgy tudja, hogy a főpolgármester szorgalmazására a gyártó cégnek a vállalt határidő előtt kell szállítania a járműveket. Emiatt véleménye szerint könnyen megismétlődhetnek a Combino villamosok beszerzési anomáliái.
Tarlós István az önkormányzati működés súlyos problémájaként említette, hogy egy képviselőtársukat "egy fővárosi hivatali dolgozó az egyik városvezető környezetéből súlyosan elmarasztalta, és +kedves mindenki+ kezdetű levélben arra szólítja fel a BKV menedzsmentjét, hogy ezt a képviselőt valahogy le kell járatni". A politikus megdöbbentőnek tartja ezt, s nem érti, "hogy engedheti meg magának egy városvezetői apparátusba tartozó hivatalnok mindezt".
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője közölte, hogy a hónap végén interpellálja ez ügyben a főpolgármestert. Demszky Gábor válaszáig azonban nem kíván nyilatkozni politikustársa, illetve az érintett kabinethivatalnok személyéről.
Tarlós István a BKV-val összefüggő gondok közt szólt arról is, hogy több mint gyanús tanácsadói szerződések születtek, amelyekbe a felügyelőbizottság határozata ellenére nem enged betekintést a cégvezetés a bizottság tagjainak. Emlékeztetett arra, a felügyelőbizottság határozatban rögzítette, hogy tavaly nem valósult meg a cégvezetés által jelzett 11 milliárd forintos megtakarítás. Közölte, hogy az idén 18 milliárd forint körül lehet a cég vesztesége, megjegyezve, ismeretei szerint a cég könyvvizsgálója a gondok miatt nem kívánja aláírni a tavalyi mérlegbeszámolót.
A politikus szerint komoly gondok vannak a fővárosi vízművek háza táján is, ahol a vezérigazgató menesztését szorgalmazzák, valamint a Főtávnál és a főváros fürdőtársaságánál is.