Tarlós már fújhatja, májusban jöhet az újabb népszavazás a Római-partról

2018. április 10., 17:02

Szerző:

Miközben mindenki a választásokkal volt elfoglalva, csendben hitelesítettek egy újabb népszavazási kérdést a római-parti mobilgátról. A március 22-én határozatba foglalt kérdés ellen április 6-áig lehetett felülvizsgálati kérdelmet benyújtani, ez nem történt meg, így a Fővárosi Választási Bizottság a népszavazást három igen szavazattal hitelesítette – írja a hvg.hu.

A népszavazást egy magánszemély, Czirmes Györgyné nyújtotta be, a kérdés pedig így szól: 

Akarja-e, hogy a Duna Budapest római-parti szakaszán a parti sávban mobil árvízvédelmi gát épüljön?

Tavaly októberben hitelesítette a Kúria a római-parti mobilgátról szóló népszavazást, ám az elől a főváros vezetése alig egy héttel később kitért. 

Az a határozat arra vonatkozott, hogy közvetlenül a parton kell megépíteni a mobilgátat, és nem a civilek által támogatott nyomvonalon, a Nánási-Királyok útja mentén. Ez elől Tarlósék még ki tudtak táncolni azzal, hogy a következő közgyűlésen visszavonták a döntést, a mostani kérdés elől azonban már nem lehet rendeletalkotással kitérni.

Onnantól, hogy megérkeznek a szükséges papírok, 30 nap áll rendelkezésre, hogy összeszegyűljön a szükséges 138 ezer aláírás a népszavazás kiírásához. Az aláírásgyűjtés azonban a vonatkozó jogszabály csak május 18-án kezdődhet: választások előtt és után 40 napig nem lehet aláírásokat gyűjteni népszavazási ügyekben.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.