Táncpantomim-maraton

2015. február 13., 16:30


M. Kecskés András pantomimművész előadássorozatban eleveníti föl egykori ikonikus előadásait. A negyvenéves pálya összefoglalója az Expresszív táncpantomim maraton, amely március 18. és május 14. között nyolc különleges estet kínál a budapesti Eötvös 10. Közösségi és Kulturális Színtéren. A szólóelőadásokat filmvetítések, beszélgetések követik pályatársakkal és más művészekkel – kapcsolódóan az alkotó életútjához.

A Corpus Pantomimegyüttest 1978-ban alapította.

– A társulat régi tagjai ma a kortárs tánc élvonalában vannak, még ha kicsit „veteránnak” számítunk is – említi M. Kecskés András a 168 Órának.
Ő maga különben ’83-ig volt tagja a Corpusnak. Aztán vált szólistává.

– Számomra a pantomim egyszemélyes előadó-művészet: az alkotó maga „lakja be” az üres teret, mozdulataival ő rajzolja be oda a díszletet, akár a másik embert vagy különféle metaforákat. Mindenné átalakulhatunk. Illúziót gyártunk. Nekem a pantomim több mint színészet s több mint tánc. A tartás és a mozdulatok esztétikája e sűrített műfaj. Én ezt szeretem, egész pályámon ezt dolgoztam ki a végletekig. A mostani előadás-sorozattal mindezt fölidézem – mondja M. Kecskés.
Február 25-én a pantomimművész Planéták előadása lesz az Eötvös 10.-ben. Ez is zenei ihletettségű, mint más produkciói. Majd levetítik A hallgatás aranya című portréfilmet M. Kecskés Andrásról.