Tagadták bűnösségüket a Budaházy-ügy vádlottai

Tagadták bűnösségüket és a büntetőeljárás törvényességét vitatták a Budaházy-ügyben terrorcselekménnyel megvádoltak a Fővárosi Bíróság (FB) szerdai tárgyalásán.

2011. március 9., 13:22

A vádlottak az egy hete meghallgatott elsőrendű vádlotthoz, Budaházy Györgyhöz hasonlóan nem kívántak érdemi vallomást tenni, a vádirat részleteibe sem mentek bele, azt egyszerűen visszautasították és alaptalannak minősítették. A bíróság ismertette a korábbi nyomozati vallomásokat azok esetében, aki egyáltalán tettek ilyet, de e vádlottak is inkább csak tagadták a terhükre rótt cselekmények elkövetését. Azt viszont többen is elmondták korábban a nyomozó ügyészek előtt, hogy jelentkeztek a vádbeli Hunnia Mozgalom "katonájának", és kiképzéseken vettek részt – írja az MTI.

A büntetőeljárás lefolytatásának módját több vádlott is kifogásolta a tárgyaláson: törvénytelen fogva tartásról, házkutatásról, lehallgatásról beszéltek, volt, aki szóvá tette, hogy nem ismeri a teljes nyomozati anyagot és ezért nem tud védekezni a vádak ellen, illetve, hogy teljesen indokolatlan, túlzó biztonsági intézkedések sújtják, géppisztolyos, símaszkos kommandósok vigyáznak rá.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.