Szomszédja dobhatta ki kutyáját a harmadikról

A rendőrség állatkínzás miatt nyomoz.

2023. augusztus 8., 09:55

Szerző:

Egy eldurvult szomszédháború vezethetett a szerencsétlenül járt kutya pusztulásához: egy héttel ezelőtt zuhant ki 12 méter magasból egy XIII. kerületi társasház harmadik emeletéről. A Maya névre hallgató bischon-havanese azonnal szörnyethalt, a gazdái szerint a szomszéd dobhatta ki a  az ablakon.

A Blikknek a nő úgy mesélte, hogy aznap korán ment dolgozni, a villamoson vette észre, hogy otthon felejtette a lakáskulcsát. „Mivel egy zárható lépcsőházban lakunk, ráadásul nagyon békés, biztonságos a környék, megkértem a férjem, ne zárja be a lakásajtót, hogy délben be tudjak jutni” – elevenítette fel a nő, hogy miként maradhatott nyitva a lakás. A férje a 4 és 6 éves lányaikat óvodába vitte, majd tíz óra körül ő is elment otthonról. Mire a nő hazaért, az állat már nem élt.

A kutya gazdája azt mondta, kizárt, hogy betörés történt volna, mert a lakásból semmi nem tűnt el, és bár az ablakot nyitva hagyták, a rajta lévő szúnyogháló sértetlen volt, tehát valakinek fel és le kellett húznia azt. Mint mondta, a mellettük lakó szomszédokkal többször is összekülönböztek már az állat miatt, a szomszédok állítólag többször megfenyegették őket, hogy feljelentést tesznek a kiskutya zavaró ugatása miatt.

A kutya gazdája a lapnak azt mondta, a tragédia után átment a szóban forgó szomszédhoz, aki először arról érdeklődött, hogy gyanúsítja-e valamivel, majd azt mondta, mehetnek a rendőrségre. Később azonban a nő szerint már azt mondta, soha nem is hallották a kutyájukat. A Blikk őket is próbálta megszólaltatni, de nem nyitottak ajtót.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság állatkínzás miatt rendelt el nyomozást az ügyben ismeretlen tettes ellen. A nyomozók ujjlenyomatot és DNS-mintát is vettek az ablakkeretről.

Az állatvédők javaslatára a kutyát kihantolták és átadták szakembereknek, hogy felboncolhassák.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pezibear via Pixabay)