Szivárognak a nevek: ő is miniszter lesz?

Minden jel arra mutat, hogy az újabb Fidesz-kormányban ismét Pintér Sándoré lehet a belügyminiszteri poszt.

2010. április 20., 09:22

A hvg.hu értesülései szerint az országos főkapitányi posztra – bár hosszú az esélyesek listája – annak a Hatala Józsefnek van a legnagyobb sansza, aki 2006-ban közbiztonsági főigazgatóként távozott a rendőrségtől, majd Pintér Sándor cégében vállalt vezetői posztot.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetői posztja kapcsán Ármós Sándor jelenlegi Pest megyei rendőrfőkapitány, illetve az V. kerületi parancsnok, Tóth Tamás neve merült fel. Az utóbbi sokat nem szerepel a nyilvánosság előtt, ám Tóth Tamás egyik rokona Orbán közvetlen munkatársa, így a kapitány a Fidesz vezetőivel jó viszonyt alakíthatott ki.

Előkelő pozíciónak számít még a testületen belül a Pest megyei főkapitányé. Amennyiben Ármós Sándor onnan továbblép, akkor esélyes lehet a posztra a jelenlegi Nógrád megyei főkapitány, Szabó Jenő, aki 2001-től épp Pest megyében dolgozott a főkapitányság bűnügyi igazgatójaként.

A Köztársasági Őrezred élén szintén változásokról lehetett hallani, ami a sajtóhírek szerint azt jelentené, hogy a Fidesz biztonsági igazgatója, a rendőrségtől nyolc éve eljött terrorelhárító-vezető, Hajdú János venné kézbe az irányítását. Ilyen formában, a jelenlegi szervezeti viszonyok között nem, maga Hajdú egy két évvel ezelőtti interjúban pedig azt mondta, hogy soha nem térne vissza a rendőrségre – írta a hvg.hu.