Színházi utak

- A választásai véletlenek, vagy jeleznek valamit?
– Lehet, vándorszínész alkat vagyok. Keresem az újat, inspirálót. Esetleg azt a közeget, amely az egykori szolnoki színházat idézi, amikor még Schwajda György volt az igazgató. Hat évet töltöttem nála. Az ő színházi látásmódja máig hatóan „megfertőzött”.
- Mi volt benne ragályos?
– Például: nem árusította ki színházát a politikának. A politikát használta fel a teátrum javára. Tagja volt az MSZMP KB tanácsadó testületének, 1986-tól mégis ellenzéki színházat csinált. Ám esztétikai alapokról építkezve. Társulatához tartozott Fodor Tamás, dramaturgként Morcsányi Géza, Zsótér Sándor, ifjú rendezőként Ács János, Csizmadia Tibor, Szikora János. Fontos tudni: Schwajda alapattitűdje később sem változott.
- Bizonyos történések – például az új Nemzeti kapcsán – mást jeleznek.
– Több oka volt, hogy a szakmai fősodor nem fogadta be annak idején Schwajda Györgyöt. Pedig jobban jártunk volna, ha ők túllépik az árnyékukat. Vele különben nem elsősorban világnézeti problémájuk volt. Hanem az: Szolnokon olyan színházi struktúrát hozott létre, amely ellene ment az akkori szakmai rendszernek. Például erősen megemelte a színészek fizetését, első helyre sorolódtak a színházi rangsorban. Ami jót tett az önbecsülésüknek, és más társulatoknál is hivatkozási alapul szolgált. Ezt persze egyes vezetők nem nézték jó szemmel, nagyon megharagudtak Schwajdára. Aki persze nem volt tévedhetetlen, de a „szakma” ellensége sem. Azt viszont csak kevesen tudják: nem értett egyet az új Nemzeti Színház díszbemutatójának koncepciójával. El sem ment a megnyitóra. Erős, teátrális gesztus. És helyénvaló.
- Annyi biztos: manapság ellenzéki művészek is hajlamosak tegnapi, esetleges jövőbeli közszolgák iránti rajongásra. Rákaptunk a fogolystátusra?
– Erős jelei vannak. A színházi törvény fogalmazgatása idején vetettem fel szakmai fórumon: politikusok helyett bízzuk szakmai testületre a színházigazgatók kinevezését. Azt felelték: az önkormányzat a fenntartó, a változtatáshoz módosítani kellene az önkormányzati törvényt. Mondtam: nosza! A végszó elszállt a levegőben.
- Balázs Péter szolnoki kinevezése előtt ön is pályázott a direktori pozícióra. Komoly anyagot készített, ám jelezte: borítékolható bukásával bizonyítani szeretné, hogy kam- a procedúra. Pedagógusokat alázó kormánydöntés kapcsán közösségi oldalon fejtegette: üvöltenie kellene, ám a kommunikációs manipulációk lefojtják a közös dühöt. Hozzátette: örült, hogy nem élt az ötvenes években, de kiderült, még fog. Privát bátorsága, szolidáris habitusa családi örökség?
– Édesanyám szövőnőként végzett, más iskolák után munkásellátási előadó lett. Édesapám asztalos volt, elváltak, ő vidékre költözött. A szélmalmok elleni küzdelemre inkább olvasmányélményeim ösztönöztek. Persze naivitás is van a dologban, olykor „be is égtem” az elképzeléseimmel.
- Említene egy esetet?
– Friss főiskolásként a gólyatáborban mindenkitől kérdezték, miért akar színész lenni. Én azt feleltem: adni szeretnék. Egy társam nevetve vágta rá: ő inkább kapni. Volt némi kárörvendő kacagás, és egyedül maradtam a véleményemmel.
- Schwajda mellett a Londontól Tokióig szívesen látott Tim Carrollt szokta említeni meghatározó színházi emberként. Tőle mit lesett el?
– Pályakezdőként rendezte a debreceni színház stúdiójában – ahol én is vendégként dolgoztam – Helen Edmundson Irtás című darabját. Az addig ismert metódusoktól eltérően helyzetgyakorlatokkal közelítettünk a témához. Tim Carroll nem „forgalomirányítási” feladatokra helyezte a hangsúlyt. Belőlünk hívta elő a darab karaktereit. Alkotótársai voltunk. Az élmény hatására kezdtem Kaptár néven saját csapatot formálni 2010-ben.
- Egyetlen előadásuk jött össze.
– A kétharmados hatalom kétharmaddal csökkentette a megszavazott támogatást. A már világsztár Tim Carroll meghívását is le kellett mondani, aki a következő évadban a Canterbury meséket vitte volna színre.
- Meghasadt világunk abszurdjait máig decens ugratásokkal nyugtázzák szakmájának eltérő gondolkodású alkotói?
– Még 2002 előtt nem okozott komoly feszültséget, ha tudtuk is, nem szavazunk egy irányba. Majd jött a direkt uszítás, olykor a keresztényi szeretet nevében. Ez kikezdi a tűrőképességet. Mára olykor veszekedésbe is átcsap a zrikálás.
- Zsigerekbe égett a düh?
– Józan ésszel is képtelen a helyzet. A Magyar Teátrumi Társaságot jobboldali világnézetű alkotók alapították. Politikai hátszelükben bízva a szakma esztétikai kérdéseiben is döntési jogkört követelnek. Konzervatív színházi vezetők állítják, a progressziónak nincs helye a színházban. Mintha nem tudnák: konzervatív művészek jelentős kísérleti alkotásokat jegyeznek szerte a világon. Nálunk – például Szolnokon is – arra hivatkoznak, hogy özönlik a megfáradt nép az üdítő, súlytalan szórakoztatásra. De a nép nem homogén. Van, aki attól üdül fel, ha elgondolkodtatják. Ám abnormitásra baloldali, liberális oldalon is van példa: előadás, amely annyira nyersen politikus, hogy köze sincs a színház lényegéhez.
- Mohácsi János finomabban ekéz?
– Ő nem direkt módon politizál. Elgondolkodtat a jó és a rossz kérdéseiről. Például a szombathelyi Zűrzavaros éjszaka figurái sokat beszélnek arról, miként kell a kormányhoz viszonyulni. De a publikum nem lehet biztos benne, melyik oldalon áll a megszólaló. Szeretem a hasonlóan finom színházi jelzéseket, metaforikus megoldásokat.
- Egyébként Szombathelyen ön a helyére talált?
– Van tere a progresszív színházi utaknak.
- Diplomatikus. Tudható: anno hezitált a pilótahivatás és a színészet között. Végül döntött: a színészet is szárnyalás. A pálya engedte magasság is rendben van?
– Ha a Malév történetét nézem, akkor nem választottam rosszul.