Szijjártó: A magyar gazdaság nem lehetne sikeres a vidék élelmiszeripara nélkül

Az idei első félévben 11 százalékkal növekedett a termelés.

2021. szeptember 6., 14:58

Szerző:

A magyar gazdaság nem lehetne sikeres a vidék élelmiszeripara nélkül, amelynek termelése az idei első félévben 11 százalékkal növekedett – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárcája közleménye szerint hétfőn Nyírmeggyesen, írja az MTI.

A Parmen Konzervipari Zrt. nyírmeggyesi beruházásának keretében a vállalat bővítette a gyártócsarnokát, új raktárat épített, illetve technológiafejlesztés is történt. A projekt értéke 560 millió forint, ehhez a kormány 280 millió forint támogatást nyújtott, amiért cserébe 177 munkahely megmaradása vált garantálttá.

A miniszter beszédében rendkívül sikeresnek nevezte a magyar élelmiszeripart, és közölte, annak termelési értéke idén meghaladja a 2000 milliárd forintot, az ágazat pedig több mint 143 ezer ember számára biztosít munkalehetőséget. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kormány a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek kezelése érdekében támogatta a vállalkozásokat abban, hogy leépítések helyett új beruházásokat hajtsanak végre. „Ez a politika sikeresnek bizonyult, és lehetővé tette, hogy célként tűzzük ki a magyar bruttó hazai termék (GDP) 5,5 százalékos idei növekedését” – mondta a miniszter.

Hozzátette, sok beruházásra van szükség ahhoz, hogy az ország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozzon, de ezen a téren is működnek az intézkedések. Idén a második negyedévben 10,8 százalékkal több beruházásra került sor, mint tavaly, a magyar gazdaság beruházási rátája eddig 27,5 százalékos, ami a legjobbak között van az Európai Unióban.

Arról is beszámolt, hogy a kormány támogatási programjának köszönhetően jelenleg 49 beruházás zajlik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében összesen 27 milliárd forint értékben, amelyekhez az állam 12 milliárd forint támogatást nyújtott. Mint mondta, tízezer munkahelyet sikerült így megőrizni, amelyeknek egy jelentős része veszélybe került volna a vállalatok beruházásai és a kormány támogató politikája híján.

A tájékoztatás szerint a Parmen Konzervipari Zrt. kapacitásbővítése nyomán új termékekkel egészül ki a portfólió, s két év alatt mintegy 30 százalékos termelésnövekedésre lesz lehetőség, így 250 munkahely válik „betonbiztossá” hosszú távon. A vállalat bevételeinek 48 százaléka a külpiacokról származik.

(Kiemelt kép: Szijjártó Péter Facebook-oldala)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.