Szijjártó: A kormány kitart az orosz olajembargóval kapcsolatos álláspontja mellett

Nem született döntés az európai uniós külügyminiszterek tanácsülésén az orosz olajembargóval kapcsolatban, azonban a kormány továbbra is kitart az álláspontja mellett, ugyanis senki nem várhatja el, hogy a magyar emberek fizessék meg az ukrajnai háború árát – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

2022. május 16., 18:59

Szerző:

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a hosszúra nyúlt tanácskozást követően arról számolt be, hogy Magyarország továbbra is várja az Európai Bizottság javaslatait arra vonatkozóan, hogy miként lehetne elkerülni azokat a nehézségeket, amelyeket az újabb szankciós csomag elfogadása jelentene hazánk gazdasága számára.

Ez ugyanis jelenlegi formájában hatalmas károkat okozna Magyarország számára, az intézkedés több százmillió eurónyi beruházást igényelne, ráadásul az üzemanyagár körülbelül 55-60 százalékos növekedését eredményezné, ami általános áremelkedést is maga után vonna - mutatott rá.

„Várjuk az Európai Bizottság javaslatát, de az eddigi tárgyalásokból számunkra az vált egyértelművé, hogy nem nagyon reális, hogy kapunk egy olyan javaslatot, amely a magyar gazdaság egésze számára biztosítaná ezen károk elkerülését” – fogalmazott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: ha a brüsszeli testület valóban szankciókat akar kivetni az orosz kőolaj importjára, akkor biztosítson mentességet a csővezetékes tranzitra vonatkozóan.

Mint mondta, az olajszállítmányok jelentős része egyébként is tengeri útvonalon keresztül érkezik Oroszországból Európába, így a várt hatást egy ilyen intézkedés is kiválthatná.

A miniszter így összegzett: „ma nem született döntés, új javaslat sem került az asztalra, de továbbra is tárgyalások zajlanak különböző tagországokkal arról, hogy milyen meglátásaik vannak a hatodik szankciós csomagról”.

„Mi kitartunk az álláspontunk mellett. Nem a magyar emberek okozták ezt a háborút, a magyar emberek nem hibáztathatók ezért a háborúért, ezért senki nem várhatja, hogy a magyar emberek fizessék meg az árát ennek a háborúnak” – húzta alá.

(Kiemelt kép: Szijjártó Péter. Fotó: Kisbenedek Attila / AFP)

2024. április 20., 10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.