Szigorúbban büntetik a gyermekek elleni szexuális erőszakot

2017. november 28., 11:50

Szerző:

Elfogadta a parlament azt, a januárban életbe lépő törvénymódosítást, amely szerint szigorúbban büntetik a 12 évesnél fiatalabb gyermekek ellen elkövetett szexuális erőszakot. A javaslatot három fideszes képviselő nyújtotta be, Selmeczi Gabriella, Répássy Róbert és Horváth László, amit 173 igen szavazattal el is fogadtak a képviselők.

A szigorítás szerint – ha az elkövető a sértett hozzátartozója vagy a sértett a nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése vagy egyéb módon a hatalma, befolyása alatt áll – ezentúl öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a Btk. a bűncselekményt, függetlenül attól, hogy azt kényszerítéssel vagy a sértett beleegyezésével követték el.

A parlament elfogadta azt a további módosítást is – a szocialista Bárándy Gergelynek az igazságügyi bizottságban tett kezdeményezése alapján –, hogy öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntessék, ha az elkövetők a szexuális erőszakot a velük függőségi viszonyban lévő, 12 évesnél fiatalabb gyermek sérelmére testi fenyegetéssel vagy védekezésre képtelen állapotát kihasználva, továbbá azonos alkalommal, egymás tevékenységéről tudva, közösen követik el.

Eddig a Btk. a 12 év alatti gyermek sérelmére elkövetett szexuális cselekmény esetén – ha az elkövető a sértett hozzátartozója vagy a sértett a nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt áll – a szankcióban különbséget tett aszerint, hogy a cselekményt kényszerítéssel vagy a sértett beleegyezésével követték el. Az előbbi esetben a büntetés öttől tizenöt évig, beleegyezés esetén öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés volt.

A Kúria tavaly novemberi jogegységi határozata szerint azonban attól függetlenül, hogy kényszerítéssel vagy a sértett beleegyezésével követte el a cselekményt a vádlott, tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az Alkotmánybíróság (Ab) ugyanakkor idén júliusban – október 31-i hatállyal – megsemmisítette ezt a kúriai jogegységi határozatot, mert álláspontja szerint az nem értelmezte, hanem módosította a Btk.-t.

A Fidesz szerint a mostani módosítással a törvény szövege megfelel majd a jogegységi határozatban kifejtett jogalkalmazói szempontoknak.

A mostani döntés egy újabb lépés a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények büntetésének szigorítása felé. November 14-én azt a törvénymódosítási javaslatot fogadták el, ami örökre eltiltja a gyermekekkel való foglalkozásoktól azokat, akik 12 éven alattiak sérelmére követtek el szexuális bűncselekményeket.