Szexedukáció: tojáshéjon lépkedve

„Nálunk levetítettek egy szülést premier plánban, hogy örökre elmenjen a kedvünk attól, hogy védekezés nélkül vagy egyáltalán bárhogy szexeljünk – mondja Eszter, a kétgyerekes édesanya. – Csak azt érték el vele, hogy az első néhány alkalom alatt feszengtem, és nem tudtam elengedni magam.”

Mikor érkezik el az a pillanat, hogy a szex nem lesz tabutéma a társadalomban? Feltehetően soha. Azonban az iskolákban, sőt már az óvodákban is fontos lenne a szex-edukáció formális jelenléte. A szexuális életre való felkészülés és nevelés azt segíti elő, hogy minél biztonságosabb, kiteljesedett és pozitív módon tudjuk megélni életünk ezen aspektusát. „A szexuális mivoltunk életünk kezdetétől a végéig elkísér minket, így a szexuális edukáció is a születéssel együtt kezdődik, és időskorban is megvannak a relevanciái”, mondja Szigeti Réka egészségfejlesztő szakpszichológus, a Sulinyugi program szakmai vezetője. Noha a program fő profilja a stresszkezelés, sokszor a szexualitás is előtérbe kerül. Szerinte félreértés, hogy a szexuális nevelés alatt csak a szexuális aktussal kapcsolatos ismeretek vannak az emberek fejében, abba beletartozik a testünk ismerete, ahhoz való pozitív viszonyunk és az érzéseink és szükségleteink felismerése is, amiknek a formálása a születéssel kezdődik.

Születéstől az időskorig tanulunk

Alapelvek szabályozzák a szexuális edukáció mikéntjeit, kiemelve, hogy az a jogok tiszteletben tartásán, pozitív szemléleten és tudományos tényeken kell hogy alapuljon. A segédletek mankót nyújtanak, hogy milyen életkorban, milyen témákat és készségeket dolgozzunk fel. A legkisebbeknél, négyéves kor előtt a szülő – ösztönösen is – segít abban a gyermekének, hogy fürdés közben megtanítja a teste tisztán tartása mellett azt, hogy meg tudja nevezni saját testrészeit. Ezen belül a nemi szerveit is, korához illő elnevezésekkel, pozitív módon. „Ma már talán nem is kell sokat hangsúlyozni, szerencsére a köznyelvből is szinte teljesen kikopott csúnyája elnevezés negatív hatása. Ez is része a szexuális életre nevelésnek és segít, hogy kialakuljon a szexuális identitás is”, magyarázza Réka. Az óvodáskorúaknál fontos elsajátítani az úgynevezett „bugyiszabályt”, hogy megtanulják, azokat a testrészeket, amiket a fehérnemű fed, csak akkor érinthet más, ha ők azt megengedik. „Az áldozattá válás megelőzése miatt hangsúlyozni kell azt is, hogy kérjenek segítséget, ha szükségét érzik, vagy hogy mi a jó és rossz titok közötti különbség. De mindennapibb dolog például, hogy dönthetnek arról, ki puszilhatja meg őt, és ő kinek ad puszit.”

Kisiskolában a hat és kilenc év közötti gyerekeknek már a saját érzelmi és értelmi szintjükön elmagyarázható az alap biológiai működés, és nagy szerepe van az érzelmek differenciálásának is. „Azon túlmenően, hogy szülőként szűrőprogramokkal látjuk el a számukra hozzáférhető digitális eszközöket, már ekkor érdemes felkészíteni őket a szexuális tartalmak kezelésére is a médiában. Hiszen két kattintás, és a neten máris hozzáférhetnek pornó tartalmakhoz. De a reklámok is tele vannak szexuális utalással, rengeteg inger éri őket, az oktatás arról, hogy mi mit jelent, hogyan védjük meg magunkat a nem kívánt tartalmaktól, viszont hiányzik.”

A további években kibővítve informálják a gyerekeket a szakemberek a testi változásokról, vágyakról, a gyereknemzésről, fogamzásgátlásról, jogokról, a szexualitás sokszínűségéről és a segítségkérés módjairól is.

„A prevenció és a pszichoedukáció magában foglalja a készségeik fejlesztését is. Hiszen az tud helyes döntéseket hozni és azok mellett kiállni, akinek van önismerete és önértékelése. Aki felismeri a saját és mások érzéseit, tud nemet mondani, képes kommunikálni a szükségleteit akár kényesebb, intimebb témákban is, és elfogadni a másik szükségletét, döntését”, hangsúlyozza a pszichológus.

Régen és most

Niki nyolc évvel ezelőtt egy külvárosi gimnázium tanulója volt. Három alkalommal volt szexuális felvilágosítás az iskolában. Egyszer a biológiaórán, majd egy védőnő, később egy nőgyógyász is tartott előadást nekik. „Hasznos volt, mert érdekes dolgokat mondtak, elmagyarázták, azt is, hogy a peteérésnek mi köze a megtermékenyüléshez, hogyan kell kiszámolni, mikor várható az ovuláció, és milyen testi és lelki folyamatok mennek ilyenkor végbe.” Intimtornát is tartottak nekik a testnevelésóra keretében.

Barbara vidéken járt gimnáziumba, azt mondja, noha a Nemzeti Alaptanterv része a szexuális felvilágosítás, ők nem részesültek belőle. „Jött volna egy védőnő, de megbetegedett, így a mi osztályunknál ez kimaradt. A többieknek levetítették a Néma sikoly című filmet az abortuszról.” Utána hetekig mondták a lányok, hogy soha nem akarnak szexelni.

„Volt egyszer az általános iskola negyedik, majd hatodik osztályában. A gimnáziumban csak biológiaórán beszéltünk a testi működésről”, mondja a tizenhat éves Teó. Osztálytársainak zöme már túl van az első szexuális együttléten, ahogy ő is. „Vannak tényleg jó netes oldalak, ahonnan infót lehet szerezni, de pornóból és egymástól is jött ötlet, tapasztalat.” Azt mondja, az iskolában a tanárok inkább pironkodva állnak a szexuális felvilágosításhoz, nem szeretnek róla beszélni, az LMBTQ-témát pedig kifejezetten kerülik. „Pedig az évfolyamban van egy meleg fiú és egy queer.” A szüleivel sem beszélt a szexről, úgy érezte, ciki lenne.

Krizbai Terézia egy vidéki iskolában dolgozik pszichológusként. Azt mondja, a diákok sokszor hozzá fordulnak, ha problémájuk van. Szexuális nevelés szerinte nagyon kevés iskolában valósul meg, a felvilágosítás pedig csak a testről, biológiáról szól, a lélekről szinte soha. „Ebben olyan programokon keresztül kaphatnának rálátást, amiket egyelőre ellehetetlenítettek az iskolákban.” Azt mondja, nem feltétlenül csak LMBTQ-témáról, de a testiség megélésének pozitív és biztonságos oldaláról is kevés szó esik. „Szerintem a férfirészről is sokkal többet kellene beszélni. Nem csupán nőgyógyászt, de andrológus szakembert is fel kellene kérni ilyen előadásokra.” Azt mondja, tanároktól és iskolapszichológus kollégáktól is hallotta, hogy nem szeretnének a gyerekek szexuális nevelésével foglalkozni. Az iskolában pedig még mindig nem jutottak konszenzusra a felvilágosító tréningek és előadások kapcsán. „Döntésképtelenek az iskolában, mert sokan mást gondolunk például az LMBTQ-témáról. Én rettenetesen károsnak tartom, hogy nem lehet a témáról nyíltan, az elfogadást erősítve beszélni.”

A pedofiltörvény módosításában a „speciális szexuális irányultság képviseletére létrehozott szervezetek” munkáját is keresztbe húzták, mondván, „érzékenyítő programnak nevezett tevékenységgel kívánják befolyásolni a gyermekek szexuális fejlődését, amivel súlyos károkat okozhatnak a gyermekek fizikai, szellemi és erkölcsi fejlődésében”. A módosítás értelmében tehát csak olyan személyek, illetve szervezetek tarthatnak előadásokat, akik szerepelnek egy hivatalos, folyamatosan frissülő nyilvántartásban. Mivel az intézményvezető ellen is szabálysértési eljárás indulhat, a legtöbb iskolában feltett kézzel állnak, hogy nem tudják, mi legyen, mi fér bele a keretekbe és mi nem.

A legtöbb szakember és külföldi tanulmány is hangsúlyozza, hogy félre kellene tenni végre a szexnegatív felvilágosítást, ami ennek a természetes folyamatnak inkább csak az árnyoldalaira hívja fel a figyelmet. A negatív következményekre való erős fókusz a szexualitás kapcsán nagyon távol áll a megélt vágyakkal teli pillanatoktól, az edukáció hasznosabb, ha ezeket közelíteni tudja egymáshoz, így elősegíti, hogy a fiatalok biztonságos döntéseket hozzanak az érzelmileg telített pillanatokban is. „Szexuális lények vagyunk, a születésünk pillanatától kezdve a halálunk pillanatáig. Erősíteni kell a fiatalokban, hogy a szexualitásunk életünk egyik erőforrása, egy potenciálunk, ami tudatosan és biztonságosan megélve színesíti a teljes életünket”, mondja Szigeti Réka. Szerinte fontos, hogy ne szimplán felvilágosításról beszéljünk, mert az lekezelően hat. „Ideális esetben egymást erősíti a családon belül zajló informális nevelés és az intézményi formális nevelés. A családi nevelés sokszor példamutatást jelent: a testére figyelő és azzal elégedett szülőt, vagy jól működő párkapcsolatot.

Hogyan kellene kinézzen?

A feladat nem egyszerű, hiszen a fiatalok sokszor elég felkészültnek érzik magukat egy-egy foglalkozás előtt, ezért nem elég csupán információt átadni. Szórakoztatóan, interaktívan, őket minél inkább bevonva kell a fontos információkat feldolgozni velük együtt, őket partnernek kezelve. Az úgynevezett edutainment, külföldi felmérések szerint a leghatékonyabb a szexuális nevelést illetően. Emellett fontos az is, hogy illeszkedjen a célcsoporthoz nyelvezetében, és inkluzív legyen, tehát minden érintettet bevonjon. „Nagyon sokszor a prevenciónak hátulütője, hogy főleg azoknak szól, és azok férnek leginkább hozzá, akik a többségi társadalomba tartoznak,” mondja Réka.

Különösen fontos lenne pedig arra figyelni, hogy mindenkihez, a kisebbségekhez is eljusson az üzenet, és mindenki magáénak érezhesse azt. Függetlenül attól, hogy milyen a bőrszíne, vallása, szexuális beállítódása. „Figyelni kell arra is, hogy hogyan fogalmazunk. Ahelyett, hogy fiú-lány kifejezéseket használunk, beszélhetünk párkapcsolatban lévőkről, párok szerelméről, hogy a szexuális orientációtól függetlenül mindenki megszólítva érezze magát.”