Széttépte egynapi fizetését egy kőbányai tanár

Egy elragadtatott pillanatban 11 ezer forintot tépett szét a Kőbányai Szent László Gimnázium előtt egy ott tanító matematika, filozófia és informatika szakos tanár.

2022. október 5., 13:05

Szerző:

Molnár Attila ma 11 ezer forintot tépett szét a Kőbányai Szent László Gimnázium előtt. A Telex kérdésére a tanár azt mondta, hogy mivel a törvényi keretek láthatatlanná teszik a sztrájkot, így egy nap sztrájk annyit jelent, mintha nem kapnák meg egy napi bérüket. 

A tanár Facebook posztjában írta, hogy 35 évesen, matematika, filozófia és informatika szakos tanárként a Kőbányai Szent László Gimnáziumban jelenleg a pályakezdőkkel azonos a fizetése, ami 220 ezer forintot jelent, és ez osztályfőnökként csak 20 ezer forinttal lesz több. Molnár Attila, aki maga is a kőbányi gimnázium tanulója volt, arról számolt be, hogy jelenleg 47-en sztrájkolnak, és kifejezetten örül, hogy az iskola előtt a szülők és a diákok is szerveztek megmozdulást. 

A szülők kihívták az iskola elé, ahol köszönetet mondott a támogatásért, és saját bevallása szerint is, kicsit elragadtatta magát abban a pillanatban, amikor eltépte a pénzét. 

(Kiemelt kép: Molnár Attila, a Kőbányai Szent László Gimnázium előtt eltépte egy napi fizetését. Fotó: Molnár Attila Facebook)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.