Szerelmes volt a szegedi nő abba a barátnőjébe, aki megölte őt
Szerelmes volt a szegedi nő barátnőjébe, aki megfojtotta és saját háza kertjében ásta el őt – írja a Bors. A gyilkossággal gyanúsított nő ezután férfi ismerősével költözött be az áldozat házába.
Ildikónak 2017 májusában furcsa körülmények között veszett nyoma.
– Nagyon furcsa volt, hirtelen mindenkivel megszakadt a kapcsolata, mintha a föld nyelte volna el, még a legközelebbi ismerősei üzenetére, hívásaira sem reagált. Ekkor a családja már tudta, hogy nagy baj van. A család ugyan reménykedett, de a szívük mélyén tudták, hogy az asszony szerelme, Anita keze lehet a dologban
– mesélte a lapnak az asszony egyik ismerőse.
Hozzátette, hogy Ildikó nem a férfiakat szerette, belehabarodott Anitába, aki kihasználta Ildi rajongását, és elhitette vele, hogy viszontszereti. Az ismerős elmondása szerint csak Ildikó pénze kellett neki, amit aztán eldorbézolt. Miután a nő eltűnt, Anita egyik pillanatról a másikra beköltözött Ildikó házába szeretőjével, Győzővel együtt.
– Hátborzongató volt, mert ez a nő mintha csak Ildi életét élte volna ezentúl. Csepp bűntudat sem volt benne, sőt külföldre járkált, bulikat rendezett, Ildi autóját használta, és megnyitotta a bárját, amit együtt vezettek a szeretőjével. Ha Ildi eltűnéséről kérdezték, összevissza hazudozott. Vagy azt mondta, hogy börtönben van, vagy azt, hogy elutazott, és csak velük tartja a kapcsolatot. El akarta hitetni, hogy Ildi engedélyével lakik a házban. Azt állította, hogy csak velük kommunikál üzenetekben
– mondta az ismerős.
V. Anita bárja országosan ismert az LMBT-közösség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek) körében, az ismerősök szerint a bevételből igencsak jól élt. Győzővel külföldre jártak, nagy lábon éltek. Ildikó egyik hozzátartozója szerint nagy partikat rendezett a pár abban a kertben, ahova Ildikó testét elásták.
