„Szép dolog a kultúra, de talán kellene hozzá egy darab kenyér” – Ózd nem tapsol a milliárdoknak
Az államtitkár személyi titkára kötélen suhanva, csúszópályán, egy háborús film közepéből érkezik. Frappáns nyitóötlet. Az avatóünnepség közönsége tapsol. Megúszta. Maga Hoppál Péter államtitkár (Emmi) nem vállalhatott ekkora kockázatot, nem herdálhatja el az állami tekintélyt. A hajdani karnagy szalagot vágni érkezett, s avatni minden kormányférfiú szeret. De mindez videós múlt. A Digitális Erőmű és az élménypark azóta teljes gőzzel működik. Beindult a digitálisközmunka-program is. Jönnek az iskolai csoportok, nyugdíjasklubok. Háromezer látogatónál tartanak.
Fotó: Kovalovszky Dániel
A mai nap csöndes. Senkit sem látunk. A hőségtől izzó parkoló néptelen, csak a 168 Óra autója tölti be a digitális erőteret. Odabenn hűvös fogad, négy alkalmazott friss kávéval kínál. Feszélyezett félmosolyok. Nyilatkozat helyett udvariasan kérik, hogy a magnót tegyük el. Fényképezni lehet. „Digitális Erőmű vonatkozásában” csak a kommunikációs igazgató nyilatkozhat. Mert ilyen is van. Annyit azért megtudunk, hogy az objektum két részlegét (a Digitális Erőművet és a filmtörténeti élményparkot) a Fórum Hungaricum Nonprofit Kft. igazgatja. Mindkettőnek külön igazgatója van, akiket a főigazgató, Lovas Lajos személye kapcsol össze. Az élménypark avatóján
Lovas a két épületben hatvan új állást helyezett kilátásba. Ami errefelé nagy kincs. De vannak magasztosabb célok is. Jönnek majd „a kreatív elmék, akik belátják a kulturális tartalmak jövőjét”
– állította a megnyitón Riz Gábor, Ózd fideszes képviselője. „Ők idejőve itt ragadnak”, így lesznek „részesei a nagy turisztikai körforgásnak”. Riz Angliában fedezte fel a lehetőséget. Ott is elhalt a hagyományos acélgyártás, s az angolok kulturális beruházásokkal töltötték fel az ipari teret.
A volt gyári erőműépület (ezért hívják a létesítményt Digitális Erőműnek) a szétbontott törzsgyár (Ózdi Kohászati Művek) központi magja. Ha valahol, itt aztán volt élet. Mára a telkeket elplanírozták, a romokat elszállították, felszedték a síneket, körös-körül csupaszság, néhol egy-egy bokor. Maga a generátorház szerkezetkész állapotban maradt ránk. Az itt keletkező kohógáz 98 százalékát (szén-monoxid) elégették, ennek hője vizet melegített, a keletkező gőz megforgatta a turbinákat, a generátor leadta az áramot. Ebből ma egyetlen dolog látszik, az emeleten található vezérlőpult.
Maga az épület betoncsontváz. Az alagsorban halk zene szól, sejtelmes félhomály. Harminchét vetítési ponton kulturális és nemzeti tartalmak futnak. Népi tánc, kócsagtoll, homokfutó, huszár, Puskás Öcsi, székelykáposzta, székelyek. Ez lenne „a digitális Kárpát-medence” dokumentumfilmen rögzítve. Valami okból itt helyezték el a magyar számítástechnika fejlődését szemléltető kiállítást is. Komputerdinoszauruszokat látunk. Lehozták Pestről a Neumann János-gyűjtemény egyes darabjait. A MaNDA dísze a szovjet R20-as. Láthatunk lyukkártyát, igazi mágnesszalagot, amellyel végső korszakában a III/III is dolgozott, hogy rendszerezze, tömörítse az egyre rémisztőbb feljelentésanyagot. A feladat ma sem kisebb. A kiállítás dísze a magyar floppy, amelyet Marcell János, a BRG mérnöke alkotott. A legenda szerint amerikaiak meg akarták venni, de az üzlet léket kapott. Ezért inkább feltalálták maguk.
A beruházás kiötlői funkciózavarral küzdenek. Nem nagyon tudják, mit kezdjenek a hatalmas, gyönyörű épülettel. A kiállítás elmegy, hogy közmunkások közmunkaprogramban digitalizálnak, rendben van, hogy fejlesztik a Digipédia oktatóprogramot, dicséretes. De mire lehetne még használni a hatalmas épületet?
Dzsesszfesztiválra? Legénybúcsúra? Bulizásra? Egyelőre azt találták ki, hogy a felső szintre költöztetik a Miskolci Egyetem anyagmérnöki tanszékét. Így lesz Ózd – régi vágy volt – egyetemi város. Ez viszont a miskolci diákokból vált ki lázongást. A kutya sem akar a depressziós Ózdra járni.
– Hanta-manda – kommentálják ajkbiggyesztve sóvár jobbikosok, akik szerint a puccos beruházás arra szolgál, hogy a fideszes holdudvart helyzetbe hozza. Az ellentét egyre élesebb. Az MSZP mélyrepülése óta Ózdon ez a két párt vetélkedik a helyi hatalomért. 2014-ben a Fidesz akkorát bukott, hogy 2015-ban fel is oszlatták, „csökkentett üzemmódban” indították újra. Ózd ma sem fideszes város. Baloldali kötődéseit elveszítve egy kicsit még boldogtalan is.
Fotó: Kovalovszky Dániel
Meleg van, a városközpontban, a Bükk felől langyos szél fújdogál. A hőségben izzanak a hatalmas paneldobozok. Az egykori tanácsház (ma városháza) valóságos monstrum az egyre szerényebb igényekhez képest. Öt embert találunk benne, egy portást, egy másikat, két titkárnőt s a polgármestert, Janiczak Dávidot. Azonnal zakót kap, nyakkendőt ölt, sérót igazít. Viszont hiába kapacitáljuk, hogy a folyosón, az árpádsávokkal ékesített díszfal előtt készítsünk fotót.
– Ne korbácsoljuk a közhangulatot – mosolyog ravaszkásan.
Janiczak energikus hivatalnok, inkább még srác, mint felnőtt férfi. Huszonhét évesen lett polgármester, azóta harminc, azt mondják, a Jobbikban is szép jövő előtt áll. Állítólag felállított egy térfigyelő rendszert, hogy megfigyelje a lusta közmunkásokat. Nekünk azt mondja: ez fizikai képtelenség, a közmunkások ötvenfelé vannak. (És a déli forróságban néha valóban lehevernek a fűbe.) Amitől a tizennégyezres cigányság tartott, hogy „a romák szorulni fognak”, egyelőre nem jött be.
– A megismételt önkormányzati választás előtt ment a cidrizés. Mi, romák, imádjuk egymást cukkolni – meséli Berki Lajos romareferens, tíz éven át a kisebbségi önkormányzat vezetője. – „Rosszul jársz, testvér, jön a Jobbik!” „Vigyázzba kell majd állnod!” „Neked kell vigyázzba állni!”
A tapasztalatok azonban semlegesek. Berki szerint a Fidesz-éra cigányszempontból cudarabb volt. Mit kaptak Fürjes Pál korábbi polgármestertől? 2013 nyarán, a legnagyobb hőség közepén bevezette a vízkorlátozást. (Szűkítette a csapkeresztmetszetet.) Országos balhé lett belőle. Még Berkit is majdnem elverték.
Fotó: Kovalovszky Dániel
A MaNDA és a nagy fellendülés nem fogta meg az ózdi lelkeket. A polgármester mosolyog. Szükség volt rá?
– Ha azt kérdezi, erre volt-e Ózd városában szükség, erre kellett-e költeni a pénzt, azt mondom diplomatikusan, minden fillérnek örülünk, amit Ózd kap. Hétszáz új munkahelyet emlegettek – mondja a polgármester. – Nem tudom, van-e már száz.
Janiczak a nemzeti családvédelmi ötleteket pártfogolja. Némi fellengzősséggel ezt „ózdi életpályamodellnek” mondja. Állatsimogató, strand, virágos város, aki első gyermeket vállal (és hajlandó megnősülni), kap a várostól 300 ezer forintot. Külön fizetnek a középiskolásoknak, ha Ózdra járnak. A jeles érettségi jutalma ötvenezer. A fiatal párok önkormányzati bérlakást kapnak. De Ózd nem lehet túl vonzó város, ha még az általános iskolásokat is nehéz itt-tartani. Van, aki Egerbe, van, aki Miskolcra, más Debrecenbe járatja a gyerekét.
Fotó: Kovalovszky Dániel
A Digitális Erőmű a város mélyrepüléséhez képest nagyzolásnak, ködnyelő ötletnek látszik. Mivel a miniszterelnöki parancs szerint, ha kell, ha nem, minden uniós pénzt meg kell ragadni, Ózdnak ez jutott. A 2014 előtti fideszes városvezetésben ennél bolondabb ötletek is köröztek. A széthordott gyár helyén Berki Lajos szerint lett volna „világsátor” vagy „cigányok sátra”. Ez általános megdöbbenést váltott ki. Még a romák is elrémültek.
– Mi lesz, Lajos? Sátorban kell lakni?
Mikor a nem roma lakosság is tüntetni kezdett, villámgyorsan elálltak ettől, veszni hagyták a pénzt. Most itt a Digitális Erőmű. Ezt inkább közöny övezi. Az ózdi utcanép a vállát vonogatja. Egy részük nem tud róla.
Pedig a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark kellemes hely. Itt található hazánk legnagyobb green boxa (professzionális zöld hátteres filmstúdiója), játszhatunk filmkaraokét, pár másodpercre beléphetünk A tanú című filmbe. Gyerekkorunkban láttam olyan diavetítőt, mint a legendás „kis púpos”. Elücsörgünk az Orient Expressz hálókocsijában, majd beülünk az M24-es Volgába, amely hajdan a téeszelnökök szolgálati gépkocsija volt. Az anyag jó. A csarnok néptelen.
Fotó: Kovalovszky Dániel
Ózd vicces város. A tér, amelyen most állunk, Európa tér néven fut, de a ház a másik oldalon Kun Béla Művelődési Ház volt – ma a Civilek Háza.
– Szerencsétlen tér, szerencsétlen ház – mondja a pincérnő mosolyogva. – Sosem tudják a nevet eltalálni. „Civilek háza.” „Európa.” Ez sem marad sokáig így.
Szemközt a kis sárga panel takaros. Két asszony két emelet távolságról povedál.
– De nagy király vagy, de gyönyörű vagy, Zsolti! – kiált az erkélyen táncikáló kétéves fiúcskára a harmadikról Margit. – Valamit nagyon jól csináltok, Éva!
A házban van valami furcsa. Öt percbe telik, mire rájövök, mi az. A lépcsőházból hiányoznak az utcára néző ablakok és az ablakkeret. Ki-be jár rajta a szél.
– Ezt nem bírom én elviselni – dühöng a roma vezető, Berki úr. Vezetés közben a volánt püföli. – Mikor a feje fölül bontja el valaki a tetőt! Mit csinálsz, öcsém? – mondom neki. Eladod a bádogot? Jön a tél! Elordítok egy órát is. Romákkal hangosan kell beszélni. Ózdon nem lehet csak úgy sutyorogni.
Berki Lajos a haza leghűbb fia. Mikor építeni kellett a gyárat (’67-től), építette. Mikor le kellett bontani ’90 után, szétszedte. Az az évtized (a kilencvenes évek) neki igazi sokk volt. Szerinte Ózd akkor rontotta el azt a roma dolgot. A nyolcvanszázalékos munkanélküli-segély és (roma szemmel jelentős) végkielégítés mindenkit megbolondított.
– Hiába rimánkodtam nekik: cigány gyerek, gyere a brigádomba. Lemosolyogtak. Lajoskám, nyolcvan százalék.
És a zsebére csapott. Húsz százalékért tépjem magam? Később, amikor jött az igazi baj – mert közeledett –, összebunyóztak: engem vegyél be, Lajos bácsi!
Fotó: Kovalovszky Dániel
Berki úrral a városgazdálkodás irodájában beszélgetünk. Lót-fut, kérvényez, kiabál, állást is szerez. Határőrkora óta hétvégenként lakodalmakban muzsikál. A megye legjobb gitárosa.
Azt mondja, a mai ózdi cigányok az exodusról is lekéstek. Legelőször – jobb, ha tudom – a legélelmesebb romák vándoroltak ki. Akinek szakmája, ambíciója, bátorsága volt, a kohó bezárása után azonnal kapcsolt, és távozott. Akik maradtak, nem mennek már sehova.
Ózd most jutott a legsanyarúbb sorba: egyszerre kínozza a várost a munkaerőhiány és a munkanélküliség.
Berki Lajos szerint hiába jön Ózdra a „dzsíe” (a General Electric) vagy a Tesco. A roma lélek a monotóniát két hónapig sem bírja. Felemészti a szalagmunka. Tóth István, egy helyi volt kórházigazgató, korábbi szocialista képviselő meséli, a kétezres évekig sok roma asszony dolgozott a város kórházában ápolóként. Ma már sorra nyugdíjba mennek, de ő esküszik rá, együttérzésben, segítőkészségben a roma ápolónő utolérhetetlen. Most pangás van. Az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató.
– Majd – mondja Berki – egy boldogabb nemzedék... Bár, ahogy nézem, ő személy szerint boldog. A MaNDA-ba is elvitte az unokát. Képben van, háromdimenziósban.
– Négymilliárd-kétszázmillió – csóválja a fejét. – Lehetett volna hasznosabbra költeni. Mert szép dolog a kultúra, de talán kellene hozzá egy darab kenyér.
