"Szempillantás alatt hazaárulók lehetünk"
A nemzeti csúcs új verzióját, vagy felelős és konszenzusképes politikai szereplőket látunk a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésnapon? Képes lesz-e legalább az irányokat illetően egyezségre jutni a kormánypárt és ellenzéke, főképp a mérleg nyelvét játszó két kis párttal, az MDF-fel és az SZDSZ-szel? KRUG EMÍLIA írása.
– Ki kell ugrasztani a nyulat a bokorból, hogy lássuk, ki miképpen viszonyul az ötletekhez. Így eldönthetjük, hogy az SZDSZ vagy az MDF irányába mozduljunk-e – mondja egy szocialista informátorunk.
Szivárogtak is bőséggel az elmúlt héten az ötletek az szja- és tb-csökkentésről, áfaemelésről, jövedékiadó-növelésről és a családi pótlék rendszerének átszabásáról. Kiderült: egységesebb koncepcióba foglalt terveket tán igen, de adatokkal is alátámasztott forgatókönyvet még nem várhatunk a csütörtöki extra műszaktól. Először a pénzügyminiszter tette nyilvánvalóvá: új számokat nem fognak mondani.
– Bár Gyurcsány Ferencnek van gyakorlata a gyors döntéshozatalban, konkrétumokkal most nem áll elő, mert még nincsenek – véli Lakner Zoltán politológus.
Merthogy a kormányfő szerint az összejövetel célja a helyzet megértése és a beavatkozás irányának, mértékének kijelölése. Intézkedések pedig legkorábban júliusban várhatók.
Kenyéren és vízen
De van-e értelme a nemzeti csúcs 2.0-ás verziójának? Vagy – ahogy az ellenzék tartja – az Országgyűlés gazdasági szereplőkkel és közjogi méltóságokkal kibővített ülésén csak a „biodíszlet” lesz gazdagabb?
– Azt javaslom a frakciónak, hogy arisztokratikus érdeklődéssel hallgassuk a kormányfőt – mondja Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese. – Nem tájékoztatni kellene, hanem intézkedni. Több értelme volna, ha a pártok szakértőit kenyérrel és vízzel bezárnánk a József nádor térre, amíg a politika számára is elfogadható válaszokkal nem tudnak előállni. A parlamentben mindenki a kamerának játszik. Gyurcsány pedig hajlamos a hirtelen felindulásból elkövetett jogalkotásra.
Bauer Tamás szerint viszont előrelépés volna, ha – bár számok nélkül – legalább az irányokról értelmes vita folyna.
– Van olyan álláspont, hogy akár további eladósodás árán is, de a belföldi kereslet mesterséges növelésével mérsékeljük a visszaesést, ahogy ezt most a nyugati országok jó része teszi. Ha ezzel szemben a hiányt tartjuk a legfőbb korlátnak, a visszaesés mérséklését pedig célnak, akkor a fogyasztás terhére és a foglalkoztatás növelése érdekében csoportosítsunk át.
Az egykulcsos hívei
Épp csak állást kellene foglalni. Bauer szerint a Fidesz inkább az első variációt támogatja, bár az ezzel járó hiánynövekedést már nem vállalja.
A liberálisok elutasítják a hiány felduzzasztását és az adóemelést, ám pártolják az ingatlanadó bevezetését, és támogatnák a járulék- és adócsökkentést, ha azzal párhuzamosan mérséklődik az állam újraelosztó szerepe.
Vagyis újra napirendre kerül a kiadáscsökkentés. Amelynek szükségességében elvben minden párt egyetért ugyan, de a konkrétumoktól ódzkodik. Bár az SZDSZ a vita során javasolt egy 130 milliárdos megtakarítást hozó, a központi költségvetési szerveket és az infrastruktúrát érintő csomagot, a büdzsét végül ennek elfogadása nélkül is megszavazta.
Pedig van miből lefaragni, unalomig ismert a lista. Nyugdíj, családtámogatás, önkormányzati szektor – hogy csak a legnagyobb tételeket említsük.
Ha mégis – a most látható előjelek alapján – a kormány az áfaemelést választja a lyukak befoltozására, az saját szempontjai alapján érthető. Tervezhető, biztosan kalkulálható bevétel, egyetlen tollvonással. (Igaz, a várhatóan differenciáltan bevezetendő emelés nem segíti a gazdasági tisztánlátást, és növeli szomszédainkkal szemben már így is meglévő tetemes versenyhátrányunkat.) Az ezernyi tétel átnyálazásával járó kiadáscsökkentés gyötrelmesebb munka.
És érdeksérelmekkel jár.
– A politikailag lehetséges megoldások halmaza üres – magyarázza Bauer. – Bár a szocialisták egy része, akár Gyurcsány is, személyében rábólintana a racionális javaslatokra, azt mondja, azok a frakción nem mennének át. Amit viszont elfogadnak a politikai erők, az édeskevés a helyzet megoldásához.
Az SZDSZ és az MDF pozíciója sem kényelmesebb a kormánypárténál. Számukra a patkóba kerülés a tét. Közös érdekük az előrehozott választás elkerülése.
Ugyanakkor a magasabb jövedelműek számára kedvező egykulcsos adó híveiként a tehetősebbek szavazataiért küzdenek – egymás ellen is. (Emlékezhetünk, ősszel az MDF-nek sikerült az SZDSZ-t sarokba szorítania, amikor a liberálisok végül a parlament feloszlatása ellen szavaztak. Noha nyilván a fórum sem rajongott volna az ötletért a maga három százalékával.) Vagyis a verseny a „ki a nagyobb ellenzéki” számban is zajlik.
Dávid Ibolya például a múlt héten közleményben kérte Gyurcsány Ferencet, hogy a rendkívüli parlamenti ülésnap előtt egy MSZP–SZDSZ-csúcsot is hívjon össze, amelyen a 2009-es büdzséért felelős két párt kidolgozhatja javaslatait. Merthogy szerinte nekik kell vállalniuk a felelősséget az általuk megszavazott, pár hetes szavatossággal bíró költségvetésért.
Kegyelmi állapot
A liberális frakció vezetője, Kóka János a minisztériumok év végi többletigényeire kifizetett 80, és a közszféra 13. havi bérkompenzációjára fordított 120 milliárd miatt ostorozta a kormányt. Az SZDSZ elnöke, Fodor Gábor azt mantrázza, hogy a párt minden értelmes kezdeményezést támogat, függetlenül attól, hogy az kormányoldalról vagy az ellenzéktől érkezik-e.
Kérdés, csakúgy mint a szocialisták esetében: vajon az „értelmes kezdeményezés” megítélésekor a párt, vagy pedig az ország helyzetét mérlegelik-e inkább.
Mert nem mindegy. Amikor az MDF elnök asszonya a nemzeti csúcson egy füst alatt javasolta a 13. havi nyugdíjak kifizetésének egy évre való felfüggesztését, meg azt, hogy fagyasszák be a közszféra béreit, és a vállalkozások vissza nem térítendő támogatásait alakítsák hiteltámogatássá, a közgazdászok leborultak nagysága előtt. A választók nem.
– Hiába lapogatják a hátunkat az elemzők, ha közben megbukunk, és bolsevikbérencek leszünk – sóhajt Hock. – Kegyelmi állapotnak tűnhet, hogy kis pártként, olykor a szocialisták mellé állva többséget tudunk létrehozni. Ám ez a mai politikai hangulatban inkább hátrány, mint előny. Szempillantás alatt hazaárulók lehetünk.
Belső küzdelmek
Az alkalmi alkukban segítene, ha érvként a „kilóra megvették” helyett a választó egységes gazdaságpolitikai koncepciót vagy legalább egy-egy következetesen képviselt célt látna. Ám a liberális „ne legyen adóemelés” csak refrénnek elég. (Hiába kértünk lehetőséget az SZDSZ részletesebb koncepciójának megismerésére. Az indok: a frakció közvetlenül az ülésnap előtt dönt az irányokról. Õk se sietik el.) A fórum által régóta hajtogatott s most újra elővett javaslat (egy-két százalékos áfaemelésből a 1,7 milliós szja-sáv 2,2-re emelése, s ha még marad forrás, járulékcsökkentés) legalább konkrét.
– Az adóbevétel summája nem változhat – mondja Hock. – Mindenkinek van „nünükéje”. Mi azokat az adófizetőket képviseljük, akik kevesebbet kapnak vissza, mint amennyit a közösbe befizetnek.
A fórumosok és a liberálisok szerepe rövid távon felértékelődik. Ami esélyt adhat megkopott renoméjuk javítására. Ám hogy a belharcok során elszenvedett sérülések plasztikázására ennyi elegendő-e, az nem biztos.
– A pozicionálás nem megy meglévő szakpolitika nélkül – mondja Lakner Zoltán.
Ebben viszont komoly a lemaradás. Hiszen emésztő a belső küzdelem.