Szél Bernadett: Egyszerűen gyávák vagytok

2019. április 3., 13:47

Szerző:

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán reagált arra, hogy Fekete-Győr Andrást, a Momentum Mozgalom elnökét hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint Fekete-Győrt azzal gyanúsítják, hogy 2018. december 13-án Budapesten a Kossuth Lajos téren, a Parlament főlépcsőjénél célzottan az épület védelmére felsorakozott rendőrök felé hajított egy füstbombát, ezzel pedig akadályozta a rendőri intézkedést, mivel a füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését zavarta. A bűncselekmény bűncselekmény törvényi büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

A Momentum elnöke egy partikelléknek számító füstgránátot dobott egy rendőrre. Akkor azt nyilatkozta a 444.hu-nak, hogy számít eljárásra.

Szél Bernadett láthatóan ingerülten reagált a kihallgatásra.

– 1–5 év szabadságvesztés?! Soha nem vetemednétek arra, hogy elhallgattassátok az ellenfeleiteket, mi? Ha azt hiszitek, hogy megijedünk, nagyon tévedtek. Ti vagytok azok, akik egy játékboltban kapható kis gyertyától is féltek. Egyszerűen gyávák vagytok

– írta a politikus.