Szegény Rogán fuldoklik az adósságban
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – a többi miniszterhez hasonlóan – bruttó 1,1 millió forintos havi jövedelemmel rendelkezik, tartozása nincs, megtakarítása pedig több mint hárommillió forinttal bővült. A kereszténydemokrata politikus ingatlanvagyona nem változott: továbbra is két II. kerületi ingatlan felét, valamint egy balatonfenyvesi üdülő haszonélvezeti jogát birtokolja – derül ki az MTI összeállításából.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter posztján szerzett jövedelmét földbérleti díjakból és osztalékból tizenkét millió forintos időszakos, erdőgazdálkodóként pedig hárommillió forintos egyszeri bevétellel egészítette ki.
A miniszter kilenc pótlap közbeiktatásával sorolta fel a hozzá köthető ingatlanokat, amelyek listája 2016-ban három hódmezővásárhelyi szántóval bővült, összesen több mint 15 hektár nagyságban. Lázár Jánosnak így már egyebek mellett tizennégy saját szántója van, miközben továbbra is felerészben tulajdonolja hódmezővásárhelyi házát.
A Miniszterelnökség vezetője 2016-ban vásárolt egy 2013-as évjáratú Mercedes-Benz V-osztályú gépkocsit, továbbá műtárgyakat is. Lázár János kötvényeinek értéke 42 millió forintról 30 millió forintra csökkent, miközben korábban nem jelzett készpénzállománya 14,2 millió forint lett, életbiztosítása maradt 6,8 millió forint, törzsrészvényei értéke pedig hatmillió forint. A miniszter tízmillió forinttal, 35 millió forintra tudta csökkenteni banki hitelét, magánszemélyekkel szembeni tartozása azonban négymillió forinttal, negyvenmillió forintra nőtt.
Fotó: Árvai Károly / Kormány.hu
Szijjártó Péter különböző formában meglévő megtakarításainak összértéke egymillió forinttal, mintegy négymillió forintra emelkedett, szüleivel szemben fennálló harmincmillió forintos tartozása nem csökkent. A külgazdasági és külügyminiszter ingatlanvagyona változatlan: a tárcavezető egy dunakeszi házzal rendelkezik, emellett megtartotta tulajdonrészét három balatonedericsi és egy győri ingatlanban.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter továbbra is résztulajdonos két II. kerületi lakóházban, ahogy két karcagi telke is megmaradt, államkötvényvagyonát ellenben 3,1 millió forintról 4,2 millió forintra növelte, 1,1 millió forint értékű befektetési jegyeinek értékesítésével. A tárcavezető hiteltartozása 6,7 millió forintról 4,5 millió forintra apadt.
Seszták Miklós fejlesztési miniszter tárcavezetői illetménye mellett 61 millió forintos bevételre tett szerint ügyvédi irodájából. Megtakarításait 35 millió forinttal tudta növelni, azok összértéke így meghaladja a 270 millió forintot. Seszták Miklós magánszeméllyel szembeni tartozása továbbra is hárommillió forint, emellett megtartotta három kisvárdai ingatlanát, amelyek mellett birtokol még egy budapesti, XIII. kerületi lakást, míg egy továbbinak felerészben haszonélvezője.
Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének megtakarításai megközelítőleg négymillió forinttal csökkentek, miközben nyilatkozatában ezúttal sem szerepel tartozás, ugyanakkor abban ezúttal is megtalálható egy XIII. kerületi lakás és négy bükkszentkereszti ingatlan.
Fazekas Sándor nyilatkozatában az egyetlen változást az jelenti, hogy a tárcavezető kétszáz könyvvel immáron hétezer kötetesre bővítette könyvtárát. A földművelésügyi miniszter emellett megtartotta karcagi családi házát és szántóit, továbbá IX. kerületi lakását és 2007-ben vásárolt Toyota Corolláját.
Simicskó István honvédelmi miniszter nevén még mindig nincs ingatlan, megvan azonban még 2009-ben vásárolt Ford Focusa. Megtakarításainak teljes értéke ezzel egy időben 10,5 millió forinttal, 49,5 millió forintra csökkent.
Rogán Antal vagyonnyilatkozatában továbbra is szerepel II. kerületi lakása, ahogyan egy 40 négyzetméter körüli teremgarázs és tároló is. A miniszter megtartotta balatonlellei üdülőjét, valamint szakonyfalui erdőjét és egyéb itt örökölt ingatlanjait. A politikusnál 2011 óta tartós bérletben van egy A3-as Audi, emellett 446 ezer forint megtakarítással rendelkezik. Rogán Antal pénzintézettel szembeni tartozása egymillió forinttal, 27,7 millió forintra csökkent, magánszeméllyel szembeni tartozása azonban hárommillió forinttal, 18 millió forintra emelkedett. A politikus nyilatkozata egyéb közlendői között feltüntette: „szabadalmi jog bejegyzés alatt”.
Pintér Sándor belügyminiszter továbbra is tulajdonosa egyebek mellett egy 155 négyzetméteres VII. kerületi társasházi lakásnak, míg a II. kerületben négy lakása van, Siófokon pedig egy 200 négyzetméteres háza. A miniszter megtartotta 1995-ben örökölt Wartburgját, feleségével birtokolt szerteágazó értékpapír-portfóliójának együttes értéke – jelenlegi árfolyamon számolva – mintegy háromszázmillió forintot tesz ki, több mint százmillió forinttal kevesebbet, mint az előző évben, miközben a tárcavezetőnek még mindig fennállnak egymilliárd forintot meghaladó pénzkövetelései. Pintér Sándornak nincs tartozása.
Trócsányi László igazságügyi miniszter hivatali fizetését 910 ezer forintos oktatói és kutatói jövedelemmel egészíti ki. A miniszter euróban tárolt megtakarításainak összértéke mintegy kilencmillió forinttal növekedett, ingatlanvagyona azonban változatlan: egyebek mellett egy budapesti, XII. kerületi, 260 négyzetméteres ház résztulajdonosa, de van a fővárosban egy 68 négyzetméteres lakása is felerészben.
Kósa Lajos, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője – a többi frakcióvezetőhöz hasonlóan – havi 1,3 millió forintos jövedelemre tesz szert, és továbbra is felerészben tulajdonosa egy 300 négyzetméteres debreceni családi háznak, valamint résztulajdonosa egy budakeszi üdülőnek. A kormánypárti politikus 2015-ben 2,5 hektár szántót örökölt Szamosszegen. Autója változatlanul egy tartós bérletben lévő Mercedes Viano, amely mellé tavaly vett egy BMW GT 650 C típusú motort. Továbbra is megvan 2007-ben vásárolt orrkiülős motorcsónakja, amelyet negyedrészben birtokol. A Fidesz frakcióvezetőjének 2,4 millió forintos megtakarítása van, pénzintézeti tartozását 1,4 millió, magánszemélyekkel szembeni tartozását kétmillió forinttal csökkentette, így 11,5, illetve 17 millió forinttal adós.
Tóth Bertalannak, az MSZP frakcióvezetőjének két pécsi társasházi lakásban, egy nagykozári erdőben, továbbá két, szintén pécsi beépítetlen területben van tulajdonrésze, miközben a fővárosban a XI. kerületben bérel egy 110 négyzetméteres albérletet. Az ellenzéki politikus keresetét háromszázezer forintos bérbeadásból származó jövedelemmel egészíti ki, emellett egy 1,2 millió forint névértékű életbiztosítással és ötmillió forint készpénzzel rendelkezik, továbbá hárommillió forint egyéb követelése is van. Tóth Bertalan 23,3 millió forintos hiteltartozást is feltüntetett.
Volner Jánosnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezetőjének ingatlanja és gépjárműve sincs, forintban és euróban tartott megtakarításainak összértéke meghaladja a hatmillió forintot. A politikusnak nincs tartozása, emellett feltüntette, hogy a Magyar Gárda Pest megye Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft. tagja.
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az előző évekhez hasonlóan egy zuglói társasházi lakásnak, egy 83 négyzetméteres tahitótfalui háznak, egy budakeszi zártkertnek, valamint egy Kisnémediben található erdőnek a résztulajdonosa. Autója és egyéb értékes ingósága nincs a kormánypárti politikusnak.
Schmuck Erzsébetnek, az LMP februárban távozó frakcióvezetőjének a IX. kerületben van egy 57 négyzetméteres lakása és egy 120 négyzetméteres háza a borsodi Szuhafőn. Az ellenzéki képviselő 2014-ben vásárolt egy Kia Ceed gépkocsit, egymillió forintos banki követelése mellett 5,2 millió forintos önkéntesnyugdíj-pénztári megtakarítása is van.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének független képviselőként havi 750 ezer forintos jövedelme van, vagyonnyilatkozata szerint tavaly emellett 1,2 milliárd forint osztalékot is felvett az Altus Portfólió Kft.-ből, amely kizárólagos tulajdonában áll. Az ellenzéki politikus 2015-ben 74 millió, 2014-ben pedig 169 millió forintos osztalékfelvételről számolt be az Altus Befektetési Zrt.-től. A volt kormányfő emellett beszámolt arról is, hogy 215 ezer forint tiszteletdíjat vett fel a Fundacja Europejski Instytuttól.
A DK vezetőjének tulajdonában továbbra is egy 50 négyzetméteres pápai lakás és a feleségével 2009-ben vásárolt, több mint háromezer négyzetméteres telken lévő 267 négyzetméteres kötcsei ingatlan áll, amelyet tavaly 61,7 millió forintos hitel terhelt, 1,4 millió forinttal kevesebb az előző évinél.
Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, független képviselő változatlanul egy 60 négyzetméteres zuglói társasházi lakás felét tudhatja magáénak, továbbá egy balatonmáriafürdői üdülőben és egy gyöngyösi családi házban is hasonló tulajdonrésze van. A politikus 2015 óta egy használt Skoda Superbet lízingel, és a birtokában van egy 1987-es Ford Orion is, amit örökléssel szerzett. A liberálisok vezetőjének 3,8 millió forintos megtakarítása van, miközben tartozása nincs.