Százmilliókat költ ügyvédekre és tévés műsoridőre a vadászati kiállítást szervező cég

A kezdetben 387,5 millió forintra tervezett kiállítás végösszege egy kicsit megszaladt.

2021. április 22., 08:51

Szerző:

A vadászati kiállítást szervező cég százmilliókat költ ügyvédekre, tízmilliókat pedig a Hír TV-n vásárolt műsoridőre – írja a 24.hu az Egy a Természettel Nonprofit Kft. kifizetéseiről. A 2021 szeptemberére tervezett „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás összesen mintegy 67 milliárd forintot emészthet fel a lap szerint, amennyiben a rendezvény helyszínéül szolgáló Hungexpo 50 milliárd forintos felújítását is beszámítjuk. 

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes még 2016-ban jelentette be, hogy Magyarország ötven év elteltével ismét vadászati kiállítást szervez 2021-ben. A kormány ekkor még öt évre elosztva összesen 387,5 millió forintot különített el az eseményre. A büdzsét 2017-ben 25 millió forinttal, 2019-ben pedig már kétmilliárddal egészítették ki. A koronavírus-járvány idején újabb 1,67 milliárdot, júniusban pedig 2,1 milliárd forint pluszt biztosított a kormányzat a rendezvény számára.

A szervező cég kiadásaiból jól kivehető, hogy a Győri és Sárhegyi Ügyvédi Társulás a bő egyéves, határozott idejű megbízásokkal összesen 378,4 millió forinthoz jut. Ez összeg azonban a 24.hu szerint kiugróan magas, nettó 60 ezer forintos óradíjjal számolva is több, mint 6300 munkaórára jön ki. Hozzáteszik: a Győri és Sárhegyi Ügyvédi Társulás egyik névadója Sárhegyi Zoltán a Nemzeti Választási Bizottság Fidesz által delegált tagja is volt.

Ugyancsak az említett szerződéslistán tüntetik fel a HírTV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt.-t, amelynél a 2020. október 10. és 2021. december 31. közötti időszakban 31 millió forintot költenek el műsoridő vásárlásra. Két évre pedig 64,8 millió forintot kap a kormányközeli Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási feladatokra. 

(Kiemelt kép: Semjén Zsolt (b) és Kovács Zoltán a 26. Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) kiállításon a megnyitó után a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 2019. február 7-én. Fotó: MTI | Koszticsák Szilárd)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.