Százmilliókat fizetnek a biztosítók

Az Aegon és az Allianz biztosítóhoz is ezerötszáz kárbejelentés érkezett kedd délutánig a hétvégi viharok miatt, a károk becsült összege az Aegonnál 154 millió, míg az Allianznál 95 millió forint - közölték a biztosítók az MTI-vel.

2011. június 7., 17:51

Az Aegonnál a károk ötödét jégverés, a harmadát pedig villámcsapás okozta. A legtöbb kár a főváros környékén, valamint Északkelet-Magyarországon történt, de nagyobb számban jelentettek kárt az ügyfelek Hevesből, Bács-Kiskunból, Nógrádból és Zalából is. Az Allianznak Budapest, Gyöngyös és Kiskőrös környékéről jelentették a legtöbb kárt.

A kormány megszünteti a fizikai TAJ-kártyát, és teljesen digitális rendszerre áll át az egészségbiztosítás igazolásában.

Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.