Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország nem sodródhat bele a háborúba

Magyarország és a NATO sem sodródhat bele az ukrajnai háborúba – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

2023. július 16., 08:40

Szerző:

Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy fogalmazott, a NATO álláspontja lényegében fedi a magyar álláspontot a tekintetben, hogy Magyarország és a NATO sem sodródhat bele a háborúba. Magyarország és a szövetség sem szállít halált okozó eszközt ebben a konfliktusban, ahogy Magyarország és a NATO mint szervezet is küzd az eszkaláció ellen. Ugyanakkor számos NATO-tagállam háborús retorikát folytat. Ezzel szemben Magyarország határozottan kiáll amellett, hogy a konfliktusban azonnali tűzszünetre, a béketárgyalások megkezdésére és a lehető leghamarabb békére van szükség. Ez kisebbségi álláspont, de érezhetően változik a hangulat – hangsúlyozta a politikus.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint látszik, hogy a katonai megoldás, amit mindkét oldal forszíroz, nem vezet eredményre. A vilniusi NATO-csúcstalálkozón Ukrajna nem kapott meghívást a szövetségbe, mert sem az ország, sem a helyzet nem áll készen erre. Ukrajna szuverenitása súlyos veszélyben van, részben azért, mert háborúban áll. Egy háborúban álló ország pedig berángatná az egész szövetséget a konfliktusba – mondta a miniszter. A politikus elmondta, Magyarország a háború közepette is fejleszti haderejét: a katonai kiadások idén és – a kormánypártok többségi szavazatával elfogadott költségvetés szerint – jövőre is elérik a GDP 2 százalékát. Ezt - bár NATO-alapelv lenne – az európai országok döntő többsége meg sem próbálta teljesíteni. Hozzátette: NATO-elvárás az is, hogy a katonai költségvetés 20 százalékát kifejezetten fejlesztésre fordítsák, Magyarországon ez az arány már évek óta sokkal magasabb. Ez visz minket egyre közelebb ahhoz, hogy a magyar haderő képes legyen megfelelő elrettentő erőt felmutatni, és közben növeljük a nemzet ellenálló-képességét is – mondta a miniszter.

Szavai szerint egyre több ember ismeri fel a haza fegyveres védelmének fontosságát. Mint mondta, „a békéhez erő kell”, ezért fontos, hogy az ezzel járó költségvetési terhet vállaljuk, hogy kiváló altiszteket, tiszteket képezzünk, hogy területvédelmi rendszert állítsunk föl. Ezek a lépések mind abba az irányba mutatnak, hogy „a nemzeti ellenálló-képességünk és ezen keresztül az elrettentő erőnk fennálljon” – mondta. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kifejtette, a magyar haderőfejlesztés nagyon jó időben, évekkel ezelőtt elkezdődött. Ez nem pusztán az eszközök beszerzését jelenti, legalább ennyire fontos a szervezeti átalakulás, és a változás az identitásbeli gondolkodásmódban. A magyar haderő a jövőben két komponensen nyugszik: a hivatásos katonákból álló, az országban támaszpontszerűen jelenlévő high-tech eszközökkel felszerelt professzionális hadseregen, valamint a területvédelmi ezredeken és területvédelmi parancsnokságon, amely döntően tartalékos katonákból fog állni.

(Kiemelt képünkön: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Fotó/Forrás: Facebook oldala)

Magnézium tablettát szinte mindenki szed, vagy önmagában, vagy valamilyen multivitamin részeként. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan visszük be a szervezetbe a magnéziumot, mert hiába szedi a legdrágább tablettát, nem fog felszívódni, ha ezt a néhány szabályt nem tartja be.

Újabb rekordot döntött meg Orbán Viktor. A miniszterelnök immáron (2024. október 21-én) 5259 napot töltött el összesen a miniszterelnöki székben.