Szabadlábra kerülhetnek a kaposvári tinédzser gyilkosok
Jó magaviseletük miatt akár már két hónap múlva szabadlábra kerülhetnek azok a kaposvári fiatalok, akiket 2009-ben 14 év börtönbüntetésre ítéltek, amiért agyonverték egyik barátjukat és osztálytársukat azért, mert már nem akart barátkozni velük – értesült a Bors.
Az akkor 10. osztályos fiatalok előre kitervelték, hogyan végeznek a fiúval: iskola után a tóhoz csalták, ott pedig vésővel és kövekkel agyonverték, majd köveket erősítettek a testére és a vízbe dobták. Az áldozat végül megfulladt. A tárgyalást vezető bíró akkor megjegyezte, hogy bár a táblabíróság bírái hosszú évek óta tárgyalnak életellenes cselekményeket, csak elvétve találkoztak ilyen brutális, embertelen elkövetési móddal. A fiúk ráadásul korábban az áldozattal vetették meg a ragasztószalagot, amivel később a köveket a lábára erősítették.
A bulvárlap információi szerint az egykori osztálytársak egy intézetben, Szombathelyen töltik a büntetésüket. Volt rabtársaik az átlagnál intelligensebb fogvatartottaknak írják le őket. Az eddig eltöltött idő alatt egy büntetésben sem volt részük, jutalmakban viszont annál inkább.