Svájci vélemény: az Orbanizmus a magyar nyelvet is deresre húzta
A magyar irodalom egyik legjobb német szakértője úgy látja, hogy a magyar demokrácia válsága leginkább a nyelvet érinti. Wilhelm Droste szerint ez azt jelenti, hogy az emberek megint nem mernek beszélni, mert félnek, hogy elvesztik az állásukat – írja a Neue Zürcher Zeitung.
Mintha Sztálin feltámadna, lehallgatná és megfélemlítené őket. A Rádió Pagodája pl. egykor hangos viták színhelye volt, most suttogó a csönd, a baloldali és liberális szerkesztőket persze már rég elbocsátották. De ugyanilyen félénk a hangulat az egyetemeken, iskolákban, sőt az óvodákban és a kórházakban is.
Hogy a nyelv a monológok eszköze lett, az persze nem meglepő egy olyan országban, amelyben Orbán Viktor a katasztrófákat nemzeti sikerként adja el, főleg ha azok külföldön történnek. Demagóg képességei kiemelkedőek, ezért nem látható uralma vége. Úgy vezeti a sziklák felé a magyar államot, mint egy kiránduló gőzhajó jókedvű kapitánya, aki a lelkes és naiv turisták tapsa közepette felhőtlen szórakozást, csodás kilátást és garantált örömöt ígér.
De nem csak a miniszterelnök monologizál, manapság minden magyar így tesz, sokan aktívan, a többség azonban passzívan.
Az ellenzék is csak önmagával beszélget. Az eltelt 25 évben a hatalmon lévő mindenkori elitnek lett volna módja, hogy párbeszédet folytasson a társadalommal, ám csupán a saját meggazdagodására használta fel helyzetét és a közügyeket a maga vadászterületévé alakította át. A legtöbb botrány felderítetlen maradt.
Droste azonban azt tapasztalja, hogy az igazi költészet nyelve nem hazudik. Ezért nincs abban semmi különös, hogy nemrégiben az „Édes hazám„ c. verseskötet egyfajta politikai békeajánlatként nem csupán a kulturális életet rázta meg, hanem lehetővé tette, hogy egy pillanatra a lakosság széles rétegei is fellélegezzenek. Merthogy a hatalom nem csak a gazdaságban folytat kisajátítási hadjáratot, hanem a nyelv területén is.
Diktátor módjára egész szókincset száll meg, amire a legjobb példa a „nemzet” szó. Nálunk most már minden „nemzeti„, a dohánybolt, de még a sportújság is, ami amúgy a fasiszta időket idézi. De ugyanez érvényes arra is, hogy „magyar”, ami korábban az egység kifejezése volt, ma állásfoglalásra kényszerít. A „nemzet" pedig diktátori hatalmi vágyak fedőszavává korcsosult. Egy kisebb szótárat lehetne összeállítani azokból a szavakból, amelyek elvesztették ártatlanságukat, vagy éppen afelé tartanak. Egyre többen éreznek idehaza honvágyat, mert nincsenek otthon a saját hazájukban, és ez azután külföldre űzi őket.
Az Édes hazám-kötetben a magyar politika minden szárnya helyet kapott, csak az volt a feltétel, hogy legyen költői súlya. Ismeretes, hogy ez nem jellemző a fasisztákra és a terroristákra, ezért a könyv rég holtnak hitt teret nyitott, hogy keresse a megértést. Ám az ország addig nem boldogul, amíg a magyarok nem jönnek rá – mindenki személyesen –, hogy kettős a lelkük. Azaz hogy nem csupán ártatlan áldozatok a történelemben, hanem mészárosok és vágómarhák voltak egyidejűleg.
(Forrás: Szelestey Lajos)
