Surranópályák

Miközben a média a sportszövetségek „elnarancsosodásával” van tele, kevés szó esik arról, hogy a sportegyesületeknél is megy a helyezkedés. Deutsch Tamás MTK-s felkérése nem egyedi eset, a politikai vetésforgóhoz igazodó sportegyesület nem új keletű találmány. A jelenséggel GERI ÁDÁM foglalkozott.

2010. július 5., 12:00

„A klub iránti elkötelezettsége döntő szerepet játszott.” – érkezik a kurta válasz az MTK részéről arra a kérdésre, miért a Fideszes Deutsch Tamás váltotta májusban Erzsébetváros MSZP-s polgármesterét, Hunvald Györgyöt a társadalmi elnöki székben. Mindezt legalábbis relativizálja, hogy elődje, Hunvald esetében ilyenről nem volt szó, róla mindössze annyit tudni, „sportemberként 2004-ben büszkén vállalta az MTK felkérését”. Szerencsére Devosa Gábor, Hunvald helyettese – Erzsébetvárosban és a májusi tisztújításig az MTK-ban egyaránt – készségesebb. „Financiális gondjai lettek az MTK-nak, és megkeresték a kerületet.” A kerület pedig segített, az addigi 5 milliós támogatást a következő évben duplájára emelték, ez a 2009-es évre – miután előzőleg megtörtént az MTK-Erzsébetvárosra átkeresztelkedés – 70 millióra kúszott. Emellett támogatók felhajtásában is közreműködtek. Mindezek fényében nem áll messze az igazságtól a Deutsch „képbe kerülését” hírül adó Népszabadság, amikor azt írja, az egyesület „érkezésével – szponzorok révén – komoly támogatáshoz juthat”. Devosa nem tiltakozik: „Deutsch Tamást mi kerestük föl. Úgy gondoltuk, részben jobb pozíciói révén, a továbbiakban ő többet tud tenni az MTK-ért. De a kerület és az egyesület együttműködése is folytatódik.”

A zuglói Budapesti Vasutas Sport Clubnál (BVSC) szintén májusban cseréltek társadalmi elnököt: a feltehetően már csak az őszi önkormányzati választásokig regnáló SZDSZ-es polgármestert, Weinek Leót a „megelőlegezett bizalom jegyében” a Fidesz képviselőjeként a kerületből áprilisban a parlamentbe jutott Kulcsár József váltotta.

„Tudatos választás, hogy a mindenkori kerületvezetésből kérünk fel valakit. Weinek úr úgy érezte, nem tud már nekünk annyit segíteni, Kulcsár úr pedig elvállalta, az őszi önkormányzati választásokig mindenképpen velünk marad.” – mondja Tóth Sándor, a BVSC helyettes ügyvezetője. Politikai széljárástól függetlenül jó ideje hosszútávon terveznek egymással: a klub felvette nevébe Zuglót, a kerület pedig tőlük rendeli például az iskolai úszásoktatást. Ennek ellentételezése és a direkt támogatás éves szinten 30-35 millió, ami a klub költségvetésének negyede. A további tervekhez azért jól jön a hátszél. „Sokat segíthet, hogy a MÁV-hoz illetve Fónagy János államtitkárhoz ki megy tárgyalni, és próbálja meggyőzni a feleket, mondjanak le az állam javára a BVSC-nek otthont adó sporttelepről, amit aztán az állam átadhat a kerület kezelésébe.” – fedi fel a még kiaknázásra váró potenciált Tóth Sándor.

„Én nem vittem magammal politikust a Pécsi Távfűtő Kft.-vel folytatott tárgyalásra.” – mondja Czerpán István a Pécsi Vasutas Sportklub ügyvezetője, utalva arra, az önkormányzat többségi tulajdonában levő cég nem politikai lobbi nyomán sorakozott fel mellettük nemrégiben támogatóként. Pedig lett volna rá mód: az egyesület elnökségében 2-2 Fideszes, illetve MSZP-s politikus található. Régóta kényesen ügyelnek az egyensúlyra. „Így mindenki megismeri a munkánkat, belelát a gazdálkodásunkba.” A városvezetés ezt a klub költségvetésének harmadát kitevő támogatással „honorálja” évről-évre.

Ez a harmad meglehetősen sok – a sportegyesületek költségvetési struktúrája elég torz képet mutat. „A nyugat-európai gyakorlattal szemben nálunk az egyesületi tagok befizetése igen alacsony, a tagdíjakból befolyó összeg nagy átlagban az összbevétel 25-30 százaléka.” – magyarázza Dénes Ferenc sportközgazdász. A magyar lakosság 9 százalék körüli sportaktivitása mellett a probléma fő gyökere gyakorlatilag a magyar sport megszületéséhez nyúlik vissza. „Már Széchenyi István azt írta, a lelket és testet fiatalkorban kell alkalmassá tenni a haza iránt való szolgálattételre, mert enélkül az ország szempontjából semmit sem ér a nevelés, világossá téve, a testi nevelés nem lehet öncélú.” A helyzet azóta sem változott: Trianon után közösségösszetartó, a szocializmusban rendszert legitimáló elvárások fogalmazódtak meg a sporttal szemben – ennek pedig csak az „eredménygyártással” tudtak a klubok eleget tenni. Nem igazán a széles tömegekre – és az onnan befolyó tagdíjakra – rendezkedtek be.