Stummer János a Pegasus-ügyről: dagad a magyar Watergate-botrány

Az ellenzék nyomást fog gyakorolni a kormányra. Akár már ma feljelentést tehet az ügyben.

2021. július 19., 13:29

Szerző:

Stummer János összehívná a Nemzetbiztonsági bizottságot, de egyelőre a fideszes képviselőtársán múlik, hogy összeülnek-e. A jobbikus politikus szerint, ha igaz is a botrány, a Fidesz azt meg tudja akadályozni, hogy kiderüljön az igazság. Ezért az ellenzéki pártok folyamatos nyomást gyakorolnak a kormányra, kérik a választók segítségét is. 

Magyar Watergate-botránnyá kezd dagadni a megfigyelési botrány – mondta Stummer János a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke a 168-nak. A jobbikos politikus szíve szerint már ma délután összehívná a Nemzetbiztonsági bizottság ülését, de egyelőre Halász János fideszes politikuson múlik, mikor tudják megtartani a meghallgatást. Vasárnap írta meg a Direkt36, hogy az Orbán-kormány magyar újságírókat és üzletembereket hallgatott le egy izraeli szupertitkos kémszoftverrel. A 168 ebben a cikkben összeszedte, mit tudunk eddig az év botrányaként emlegetett ügyről.

A Jobbik politikusa azt követeli a kormánypárti politikusoktól, hogy fejezzék be a sumákolást a megfigyelési ügy kapcsán. A politikus szerint a kormány hallgatása valójában egy beismerő vallomás. Az ellenzéki politikusok egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is tervezik elmondása szerint. Stummer János azt állítja, nem zárható ki, hogy Jobbikhoz köthető személyeket és politikusokat is megfigyeltek az izraeli kémszoftver segítségével. A politikus azt nyilatkozta lapunknak, hogyha szokásukhoz híven nem vesznek részt a fideszesek a bizottság ülésen, még ma feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a megfigyelési botrány miatt.

Stummer János lapunknak azt nyilatkozta, ha nagyon akarja, a Fidesz meg tudja akadályozni, hogy kiderüljön az igazság. Annak érdekében, hogy tisztán lásson a közvélemény, az ellenzéki pártok folyamatos nyomást kívánnak gyakorolni a kormányra, de ehhez a közvélemény segítségét is kérte a politikus. Szerinte az ügy igazi súlyát az adja, hogy: „Ez az egész azért világra szóló botrány, ha bebizonyosodik, mert olyanokat figyeltek meg, akiknek egyetlen bűne, hogy nem értenek egyet mindennel, amit a kormány csinált. Ez az egész a jelenlegi hatalomgyakorlásból egyenesen következik.”

A politikus azt is elmondta a 168-nak, hogy mivel a titkosszolgálatok a végrehajtó hatalomhoz vannak közvetlen bekötve, egy esetleges kormányváltásig az ellenzék nem tudja megakadályozni, hogy ehhez hasonló megfigyelések történhessenek. Stummer János szerint egyetlen garanciája van annak, hogy a privát szféra az állampolgárok számára megmaradjon, és ez nem más, mint az ellenzék győzelme a 2022-es választásokon. A Jobbik politikusa meggyőződése szerint a privát szféra védelme programpontként is meg fog jelenni az ellenzéki összefogás ajánlatában.

(Kiemelt kép: Stummer János, a Jobbik képviselője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén, 2020. március 10-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)

Zivatarveszély miatt két megye több járására másodfokú riasztást adott ki kedd este az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken a következő órákban olyan heves zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket károkozó szél, jelentős mennyiségű csapadék, illetve jégeső kísérhet.

A város közösségének bevonásával döntött a pécsi önkormányzat a város új szlogenjéről, amely a következő lesz: Pécs – Mediterrán szerelem – közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata kedden az MTI-vel.