Stohl Luca: Azok az emberek, akikre szakmailag is felnézek, nem szerepelnek a bulvárban

Fiatal, ambiciózus és mindeközben hihetetlenül közvetlen. Stohl Luca sikeres szülők gyermekeként csöppent bele a média világába, mostanra azonban már a saját jogán is kivívta a szakmai tiszteletet. Sorra érik a tévés megkeresések, a táncos karrierje pedig dübörög. A 168-on szerdán induló műsora, a Szenzitív egy abszolút egyedi, izgalmas koncepcióra épül, amely ötvözi magában a megrázó, elgondolkodtató személyes történeteket, a közéleti, társadalmi kontextust és a frappáns művészeti alkotásokat. Arról, hogy ez a különleges ötlet pontosan hogyan épül fel, a nem mindennapi miliővel rendelkező Szerpentin Szalon Régiségboltban beszélgettünk vele. Azt is elárulta nekünk, mit tervez a táncos pályafutásával, hogyan viseli az egyre fokozódó hírnevet, illetve mennyire nyomja rá a bélyegét a karrierjére édesapja ismertsége.

Egyre jobban felfelé ível a televíziós karrierje. Tudatosan, vagy csak sodródik a körülményekkel?

A kettő egyszerre. Igyekszem élni a lehetőségekkel, élvezem az újdonságokat. Amikor megkerestek a 168-tól, átgondoltam, mit teszek a mérlegre a másik csatornától való távozással és úgy ítéltem meg, készen állok a váltásra. Az új feladatkörömet előrelépésnek érzem, hiszen komolyabb témákkal és a közélettel is foglalkozhatok. Elindulhatok egy olyan irányba, amely hosszabb távon abszolút a javamra válik.Jó dolog tanulni, és ha ezt nem is az iskolában teszem, hanem a munkahelyemen, az egy extra öröm. Remek érzés, amikor az ember a munkájával nap mint nap fejlődhet.

Fotó: Dimény András / 168.hu

Azért az sem mindegy, kit találnak meg a lehetőségek. Ön szerencsés ebből a szempontból, vagy ki meri jelenteni, hogy megérdemelten érkeznek az újabb és újabb felkérések?

Ezt nem lehet így szétválasztani. Kell a szerencse ahhoz, hogy egy munkáltató lássa bennem a fantáziát, és hogy összepasszoljunk. De igenis van szerepe a munkának abban, hogy ezek a feladatok megtalálják az embert. Amikor 2016-ban elkezdtem televíziózni, még biztosan nem kaphattam volna ehhez hasonló feladatokat, mert teljesen zöldfülű voltam. Azóta már készítettem élő műsort, riportokat, esti nagy show-műsort. Minden egyes beszélgetés egyszeri és megismételhetetlen, úgyhogy kötelességem megfelelni és a lehető legminimálisabb hibaszázalékkal dolgozni.

Mi lesz az új műsor koncepciója?

Egy közel egyórás heti műsorról van szó, amelynek a címe Szenzitív. Adásonként négy-öt vendéggel járunk körbe egy-egy uralkodó alapérzelmet. Az első adás témája a gyűlölet lesz, amely sajnos eléggé aktuális. Meghívtunk egy anyát, akinek a tizenkilenc éves leszbikus lányát a gyűlölködő osztálytársak és tanárok taszították az öngyilkosságba. Ő az abszolút civil női szem, aki érzékelteti, hogy mire képes a gyűlölet. Egy pszichológiai tanácsadóval általánosságában vizsgáljuk meg, hogy egyáltalán miért 'szeretünk' ennyire gyűlölködni. Filippov Gábor politikai elemzővel keretbe helyezzük ezt az egészet. Vele arról beszélgetünk, hogy a közélet és a politika miként hat ebből a szempontból. Ezen kívül minden adásban egy művész is vendégeskedik majd. Elsőként Pion István író, slammer és a Pesti Hírlap főszerkesztője, aki egy kontextushoz kapcsolódó művészeti alkotással készül. Izgalmas, kreatív műsor lesz. Ilyen még nem volt Magyarországon. 

Mindig teret kap majd egy személyes történet is?

Az a terv. Minden esetben szeretnénk egy női vendéget is meghívni. Nagyon fontosnak tartom a női szempont prezentálását. Ettől függetlenül természetesen szakértőkkel és érintettekkel fogok beszélgetni, illetve a művészek jelenléte szintén állandó lesz. Szeretnénk a művészetet becsempészni a nézők életébe. A cél, hogy formabontók, színesek legyünk.

Fotó: Dimény András / 168.hu

Szokott még izgulni a műsorok felvételénél?

Az első adások előtt igen, hiszen az a legnehezebb. Nem kis feladat egy ismeretlen vendéggel egy pillanat alatt oldottan beszélgetni. Korábban a délelőtti műsornál pár év alatt megismertem a visszatérő hírességeket, szakértőket. Most viszont egy új csapatba csöppentem, akik tudják, hogy eddig a könnyedebb vonalat képviseltem. Meg kell állnom a helyemet.

A televíziózás mellett a táncban ugyancsak sikeres. Miként lehet összeegyeztetni a kettőt?

Nem egyszerű. A pandémia előtt igyekeztem a mérleget egyensúlyban tartani, de most elbillent az irány a televíziózás felé. Ez csak részben köszönhető a koronavírusnak és a színházak bezárásának. Az is hozzájárul ehhez, hogy egyre komolyabb feladatokat kapok a médiában. Nem tudok szétszakadni és annyi időt eltölteni a színházban és a próbateremben, amennyit kellene. Sajnos néhány előadásra nemet kell mondanom.

Inkább mond nemet előadásra, mint televíziós felkérésre?

Hosszú távban gondolkodom, és tisztában vagyok azzal, hogy meddig tart egy táncos, valamint meddig tarthat egy televíziós pályafutás. A tévé és az újságírás hosszabb távú pálya, mint a színház. Lehet táncolni ötven éves kor felett is, de azért jellemzően harmincöt éves kor körül már fájdalmassá is válhat. Ilyenkor eljön az ideje a váltásnak. Sok táncos későn, vagy nehezen épít ki kettes számú életpálya-modellt, és borzasztó látni az ország legjobb táncosait negyven fölött azon agonizálni, hogy nem tudják, mit szeretnének kezdeni a tánc utáni életükkel. Ezt nem akartam. Bár nagyon szeretem a táncot, és amíg lehet, addig megtartom az éppen futó előadásokat, de most inkább a televíziózásra helyezem a súlyokat azon a bizonyos mérlegen. Persze azért is, mert nagyon érdekel.

Van olyan műsortípus, amelynek elkészítéséről álmodik?

Most pontosan afelé haladunk, amit szeretnék. Volt szerencsém esti szórakoztató műsorból is kivenni a részemet, azonban nem annyira éreztem magaménak. Sokkal jobban szeretek beszélgetni, új szempontokat megismerni, véleményeket ütköztetni, emberi történeteket megosztani, információt gyűjteni. Később akár portrébeszélgetéseket is szívesen csinálnék. A reggeli műsorformátumot nagyon szerettem, hiszen ott lehetett társalogni, kicsit beleharapni a témákba, néhányat akár hosszabban kifejteni. A 168-on szerdán induló műsorom egy újabb kipipálandó dolog az álmaim listáján. Most ez így remek, aztán majd meglátjuk, merre tovább, mit hoz az élet.

Fotó: Dimény András / 168.hu

Nem lehet elmenni amellett, hogy a szakmában fiatal nőként kell bizonyítania. Találkozik előítéletekkel emiatt?

Nem zavar, hogyha fiatalabbnak gondolnak a koromnál, és a fiatal lány kategóriába sorolnak. Nem emlékszem olyan esetre, hogy ne vettek volna komolyan. Persze ez is lehet szerencse kérdése. Akkor érzem jól magam, ha a vezetőimmel partnerkapcsolatot építünk ki, de elvárom, hogy jelezzék az esetleges hibákat és javítanivalókat. Általában inkább komolyabb figuraként könyvelnek el, és akkor lepődnek meg, amikor kiderül, nevetni is lehet velem.

És a nézők szempontjából?

A nézőktől alapvetően szeretetet kapok. Nem szoktam azon gondolkodni, hogy ki milyen polcra tesz. Olyan vagyok, amilyen, és ahogy észrevettem, ezt az önazonosságot szeretik az emberek. Fárasztó lenne egy kreált személyiséggel szerepelni.

És azzal milyen mértékben szembesül, illetve hogyan kezeli, hogy a televíziós karrierjében az édesapjához, Stohl Andráshoz hasonlítják, vele kötik össze?

Egyre jobban kezelem. A Stohl névről még mindig ő jut sokak eszébe, ami nem baj, mert rengeteg munkája van benne. Volt idő, amikor nagyon zavart. Próbáltam megfelelni, hozzájárulni a név sikereihez. Később ez a görcsösség elmúlt, ugyanis pozitív visszajelzéseket kaptam. Remek érzés hallani, hogy a kollégáim szeretnek velem dolgozni. Fontos, hogy ezt egy-egy hangosító, vágó, vagy operatőr mondja. Nekem ezek a visszajelzések számítanak, mert nekik nem kellene így beszélniük rólam, ha nem gondolnák valóban így. Van persze az a réteg, akiknek nem tudsz jót csinálni. Nekik mindig az lesz a véleményük, hogy engem az apám tolt be a műsorokba. Jellemzően a nőket éri a protekció általi pozícióba kerülés vádja.

Pláne, ha még fiatalok is.

Így van. Minden fiatal nőt arra biztatok, hogy mutassuk meg, a siker működhet úgyis, ha az ember tanul, készül és jól dolgozik. Legyen ez elég.

Fotó: Dimény András / 168.hu

A Stohl névhez az is hozzátartozik, hogy a bulvárban gyerekkora óta szerepel. Ráadásul a karrierje alakulásával és a növekedő hírnevével az ön iránt tanúsított érdeklődés egyre fokozódik. Ehhez hogyan viszonyul?

Nem kedvelem ezt a részét. Számunkra akkor indult a bulvár-őrület, amikor édesapámék berobbantak az 1990-es években. Még senki nem ismerte ennek az árnyoldalait. A szüleim által gyanútlanul beengedett cuki, aranyos újságírók zavartalanul fényképezhettek az otthonunkban. Ugyanezek az emberek egy pillanat alatt húzták elő az összes fotót és információt a problémás helyzetekben. Nem ismertek irgalmat. Ma már tudjuk, hogy a bulvársajtónak ez a feladata, de ezt mi a saját bőrünkön tapasztaltuk meg. Amióta táncosként és tévésként dolgozom, tudatosan minimalizálom az ilyen nyilatkozatokat. Persze belefutottam már egy-két kellemetlen szituációba, mert a nemet mondás művészetét még nekem is tanulnom kell. Egyre jobban megy. Az esküvőnket sem adtuk el, hiszen egyrészt senkinek semmi köze hozzá, másrészt rengeteg energiát és időt elvisz a bulvárral való foglalkozás. Nem akarok erre a kötelezőnél több időt fordítani. Azok az emberek, akikre szakmailag is felnézek, nem szerepelnek a bulvármagazinok címoldalán. Sokkal kevésbé komolyan vehető az az ember, aki a magánéletével harsogja tele a sajtót. Lehet, hogy nem leszek annyira híres, vagy nem fognak annyian megismerni az utcán, de ez nem foglalkoztat. Nem ezért kezdtem el a színházban, vagy a televízióban dolgozni.

Egyáltalán hogyan viseli a hírnevet?

Az már biztosan megterhelő lenne, ami az A-vonalas kereskedelmi tévés műsorvezetőknél történik. Néha mosolyognak, gratulálnak az emberek egy-egy előadáshoz, vagy műsorhoz, de ennyi az egész. Ez még egyáltalán nem terhes számomra, sőt jólesik. Ezt az állapotot szeretném fenntartani,

Az egyértelműen elmondható önről, hogy több lábon áll. Elképzelhető, hogy egy teljesen új, ezektől független szakmába is belevágjon a jövőben?

Ahogy az élet hozza. A 168-nál amellett, hogy jobban elmélyülhetek a televíziózásban, akár az írásba is beletanulhatok. Egyelőre haladjunk lépésenként. Most az a cél, hogy az új projektben jól megálljam a helyemet, és egy szuper, széles rétegeket megmozgató műsort készítsünk.

(Kiemelt kép: Stohl Luca, műsorvezetővel interjút ad a 168.hu-nak az újonnan induló műsoráról a 168+-on. Fotó: Dimény András / 168.hu)