Statikus jelölte ki a munkákat a leomlott házfalnál
Egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült, amikor leszakadt egy bontás alatt lévő ház oldalfala és függőfolyosója Budapesten, a IX. kerületi Tűzoltó utcában kedden délután. Az ügyben a munkavédelmi felügyelőség mellett a rendőrség is vizsgálódik közigazgatási eljárás keretében.
Bérczi László, a mentést irányító tűzoltóparancsnok az MTI helyszíni tudósítójának elmondta, hogy a munkások a Tűzoltó utcai épület tetőszerkezetét bontották, amikor annak harmadik emeleti belső fala eldőlt, és leszakította a függő folyosót, maga alá temetve több munkást.
A bontást és építést végző cég emberei az MTI-nek azt mondták, hogy még a délelőtt folyamán egy statikus is megvizsgálta az épületet, és a bontási tervek alapján kijelölte, hogy milyen munkafolyamatok szerint végezzék a feladatot.
A rendőrség a Tűzoltó utca egy részét teljesen lezárta a forgalom elől, így gyalogosok sem léphetnek az elzárt területre. Akik a közelben laknak, azok igazolványuk felmutatásával térhetnek haza otthonaikba.
Legutoljára idén január elején dőlt ki bontás alatt álló épület fala a fővárosban; akkor a volt bőrgyár épületének fala dőlt a XIII. kerületi Váci útra, személyi sérülés azonban nem történt.