SOS! segítséget kérnek a kihűléses halálok megelőzése érdekében

Segítséget követelünk azoknak az idős, magára hagyott, nyomorúságos nyugdíjból élő, komfortnélküli és fűtetlen lakásban tengődő embertársainknak, akik évről évre annak vannak kitéve, hogy idejekorán, kihűlés következtében veszíthetik el az életüket - tartalmazza a Kisgazda Polgári Egyesület közleménye.

2009. december 22., 11:22

Magyarországon ma 900.000 olyan lakás van, ahol nincs sem központos, sem gázfűtés, fával vagy szénnel fűtenek, legalább 400.000 olyan lakást lehet számlálni, ahol egyetlen szoba fűthető szénnel vagy fával. A sajtó híradásai szerint 2008-ban több száz ember halt meg kihűlés következtében, túlnyomó többségük nem az utcán, hanem a saját lakásában vesztette életét.

Mi, fideszes kisgazdák évről évre követeljük a Parlamentben és azon kívül, hogy szervezett, intézményes segítséget biztosítson a Kormány a veszélyeztetett helyzetben lévő embereknek. Az önkormányzatok csődközeli helyzetükben tényleges anyagi segítség nyújtására nem képesek. A hatékony segítséghez kormányzati felelősségvállalásra, mindenekelőtt az önkormányzatok számára elérhető pénzügyi forrás biztosítására van szükség.

Értetlenül állunk azelőtt, hogy miközben az új típusú influenza esetében minden összefüggésben – legyen egyébként bármilyen betegsége az elhunytnak – kimutatják az influenzavírus közrehatását, eközben nincs nyilvántartás arról, hogy hányan halnak meg ma Magyarországon azért, mert a kihűlés betegségüket olyan mértékben erősíti fel, hogy életük már menthetetlen.

A társadalom nem nézheti tétlenül, hogy a XXI. században, Európa közepén évről évre százak vagy még többen haljanak meg azért, mert segítség nélkül maradnak.

Követeljük, hogy a Kormány azonnal hozzon létre olyan pénzügyi alapot, amely az önkormányzatok számára elérhető, a szükséges méretű segítség biztosítása érdekében tartalmazza a Kisgazda Polgári Egyesület Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleménye.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.