Soros György, a közellenség?

– Sorosban minden adott ahhoz, ami egy jobboldali kampányban felhasználható – állítja ifjabb Hegedűs István, aki az első parlamenti ciklus után hagyta el a Fideszt. – Sok pénze van, tőzsdei alkuszként indult, gazdag. Ilyenkor mindig firtatható, hogy miből lett az első millió. Amerikai is (ez nálunk manapság rosszpont), magyar is, gyanút keltően nemzetközi.
Ráadásul bevallottan liberális. Vezérlő csillaga Karl Popper és a Nyílt társadalom. Ehhez azonnal hozzágondolható a zsidó stigmatizáció. Ízlés dolga, ki mit választ. Van, aki rögtön a végén kezdi.

Sorost – Vásárhelyi Mária emlékei szerint – „az apu”, Vásárhelyi Miklós 1981-ben New Yorkban ismerte meg, amikor ösztöndíjjal Amerikában tartózkodott. ’83-ban Soros gyorsan döntött, egy év múlva a Várban néhány irodával megalakult az első Soros-alapítvány. Állami felügyelet nélkül egy nyugati alapítvány természetesen nem működhetett. Ezt szolgáltatta a Magyar Tudományos Akadémia, amelyet Vásárhelyi elnök pártos ellenpontjaként a Grósz-kormány későbbi igazságügyi minisztere, Kulcsár Kálmán képviselt. Az első megállapodás lényeges kötelme volt, hogy Soros György annyit pumpálhat az alapítványba, amennyit a magyar állam is.

A szervezet pénzügyi adományai – Hegedűs és Horn Gábor (az alapítvány későbbi oktatási kurátora) szerint – mai szemmel fillérek voltak. Kis ösztöndíjak, ötnapos tanulmányutak. Az alapítvány előfizetett egyetemeknek olyan nívós olvasnivalóra, nyugati folyóiratokra, amelyekre a magyar állam nem érzett elkötelezettséget.

– Kis lépések voltak, de sokat számítottak – állítja Hegedűs István. Az alapítványnak presztízse, tekintélye lett. Egyfajta nyugatiasságot, szabadságot sugárzott. Mellesleg Hegedűs is a nyertesek közé tartozott.

– Soros-pénzből utaztam Dubrovnikba szakmai konferenciára. Felmentem a Várba egy kis irodába, kaptam egy bizonylatot, amivel felvettem a pénzt a bankban. Amikor hazajöttem, elszámoltam.

Tíz évvel korábban ez is valószínűtlen lett volna. Ezért a titok, a féllegalitás érzetét hordozta.

Az alapítvány kezdettől puritán alapossággal működött. A visszaemlékezők szerint hamis mítosz, hogy Soros a szocializmus végóráiban zavartalanul építgette klientúráját, a demokratikus ellenzék „a Soros pénzén lébecolt Nyugaton”. A „fellazítási pénzek” állástalan szociológusoknál egy-egy hónapig a megélhetést fedezték. Soros racionális költési stílusa anekdotákból ismert. Szelényi Iván meséli: hiába protezsálták Sorosnál Liska Tibort, aki mindenáron ki akart jutni Amerikába, Soros tréfásan morgolódott. „Miért vigyem ki Amerikába Liskát? Ő már úgyis szereti a kapitalizmust.”

Lehet, hogy az alapítvány kezdetben garasoskodott, de Horn szerint vitathatatlan: a legjobb erőkkel, a korabeli magyar értelmiség legjobb arcaival dolgozott. Az elnök, Vásárhelyi Miklós mellett ott volt az állami felügyeletet biztosító Kulcsár Kálmán, de az első kuratóriumok tagja volt Litván György, Vámos Tibor vagy Mészöly Miklós is. A ’97-es évkönyvet lapozgatva látjuk, az akkori kuratórium tagja volt – Vásárhelyi Miklós mellett – Gombár Csaba, Fehér Márta, Horányi Özséb, Kocsis Károly, Péter Katalin, Vámos Tibor, Tegyei Gábor és a mindenhonnan elmaradhatatlan Stumpf István. A stumpfi jelenlét érdekessége, hogy az akkor még színvonalas műhelynek (és kiváló periodikának) számító Századvég a legkiemeltebb Soros-kedvezményezettek közé tartozott. A kuratóriumi tagságról Stumpf akkor mondott le, amikor az első Orbán-kormányban kancelláriaminiszterséget vállalt.

És váratlanul nagyot fordult a világ. Vásárhelyi Mária meséli: a szálak azonnal el voltak vágva. A telefonhívásokra senki sem reagált. Ennél is furcsább, hogy 2001-ben, Vásárhelyi Miklós búcsúztatásakor egyetlen együttérző sorra sem futotta.

Hegedűs és Horn emlékei szerint a „korai Soros” egy percig sem támogatott kiszemelt pártokat, legfeljebb egymástól nagyon is eltérő szellemi irányzatokat. Népieseket, urbánusokat. És totál semlegeseket. Ezt akkor még senki sem szortírozta. Bizony, Csurka is kapott a Soros-pénzből. A kuratóriumi elnök lakásán gyakran csörgött a telefon, Csurka hívta a legképtelenebb ötletekkel. Ezek remélt kedvezményezettje önmaga volt. Horn Gábor azonban határozottan állítja: kampányokra, politikai akciókra az alapítvány egy vasat sem adott. Hegedűs másképp emlékszik:

– Elismerem, előfordult, hogy pályázhattunk faxra, megyei irodára, amikor még hézagosan működött a Fidesz infrastruktúrája. Ma nehéz elképzelni, de a rendszerváltás politikusai nem kaptak benzinpénzt vagy fizetést.

Vásárhelyi Mária sohasem értett egyet a „kígyótojás-elmélettel”, amit a Facebookon sokan felhánytorgatnak. Ugyan miért ne kapott volna Orbán féléves ösztöndíjat agilis, jóeszű fiúként, a jövő politikusaként? Hát nem ez volt az alapítvány célja? A jövőbe pedig nem lát senki. Az a pénz akkor jó helyre ment. És utóbb, az állami kényszerzubbonytól szabadulva az alapító egyre nagyobb léptékben költekezhetett. Sorra alakultak Kelet-Európa-szerte – Lengyelországtól Romániáig – a Nyílt társadalom-irodák. De Magyarország helyzeti előnye megmaradt.

Az ominózus, az MDF szakadásához vezető Csurka-dolgozat után jelent meg 1992 szeptemberében, a Magyar Fórum hasábjain a Soros-ellenesség egyik alapvetése: a Termeszek rágják a nemzetet című Zacsek Gyula-munka. A pergőtűz az MDF jobbszárnyán indult, a tradicionális hazai antiszemitizmus és völkisch antikapitalizmus jegyében. A váratlanul kirobbanó agresszió nem volt indokolható. Soros Antall Józseffel nem volt rossz viszonyban, pártpolitikába nem avatkozott, ilyesmiről nemigen nyilatkozott. Tény, hogy a kuratórium elnöke a parlamenti ellenzékhez tartozott.

– Ezek primitív, verbális őrjöngések voltak – állítja Vásárhelyi Mária, aki nem hisz benne, hogy a néplélekben gyökeret vertek. Terjesztőik a szellemi főáramhoz sem tartoztak. De a kezdeti idilli állapot, amikor Soros-ösztöndíjhoz jutni a modernitás, a nyitás szinonimája volt – megkopott.

Soros a kilencvenes évek elejétől a súlypontokat a politikáról a társadalompolitika négy kiemelt területére, a felsőoktatásra, a kultúrára, az egészségügyre és a művészetre helyezte. Oktatásfejlesztésre komoly összegeket áldozott. Horn Gábor meséli: Balatonalmádiban lakott Ella néni, a tornatanárnő, aki a Soros fivérek életét ’44-ben megmentette. Soros fel is kereste. Ella néni pedig 91 évesen új iskolát „rendelt” Almádiba.

A Közép-európai Egyetem a kilencvenes évek politikai ütközőpontja volt. Soros az általa megálmodott intézményt három városba, Prágába, Pozsonyba és Budapestre telepítette volna. Pozsonyban percek alatt megfúrták, ami többek szerint a speciális kombináció, az antiszemitizmussal kevert magyarellenesség eredménye volt.

– Mit keres Pozsonyban egy magyar, aki ráadásul zsidó is? – fordítja le a gondolatmenetet Szelényi Iván. A prágai előkészítő tárgyalásokon tanácsadóként ő is részt vett. A hiúság vására lehetett. Václav Klaus köztársasági elnök, aki a nyolcvanas évek Prágájában elismert közgazdásznak számított, nem kedvelte a szintén sztárolt „disszidens közgazdászcsapatot”. A történetet Jiří Musil, Szelényi barátja meséli így.

Budapest egyedül maradt a színen. A hazai tárgyaláson Horn Gábor is jelen lehetett. Soros azt szerette volna elérni, hogy ha megvalósul az OTP Bank privatizációja, a profitból működhessen az egyetem. Horn miniszterelnöknek ez nem tetszett, nem ment bele. A tárgyalások elhúzódtak. Végül Soros a zsebébe nyúlt és asztalra tett 240 millió dollárt, amelynek kamataiból a CEU ma is működik. Az eredmény nem rossz. A társadalomtudományi egyetemek rangsorában a CEU a legjobb ötven közé tartozik, miközben nincs magyar egyetem, amely a legjobb háromszázba belefér.

Az igazi politikai küzdelem az Orbán-kormány 1998-as színre lépésével indult.

– Nem véletlen – mondja Horn Gábor, az egykori oktatási kurátor. – Ekkoriban még futottak a ’95-ben indított és 2000-ig nyúló Soros-féle társadalom- és szociálpolitikai programok. Orbán nagy központosító terveibe futott bele Soros.

Az alapítvány elleni bújtatott támadás ideológiai felvezetéssel, az elnök, Vásárhelyi Miklós elleni kampánnyal indult. Schmidt Mária és Bayer Zsolt vitték a prímet. Felhánytorgatták ifjúkori tévedéseit, sztálinista múltját, Rákosit, ’56-os keresztútját.

– Apám (és a hajdani demokratikus ellenzék) természetesen útjukban állt, ráadásul túlélő tanú volt, és azok mindig kellemetlenek. A valódi, élesre állított célpont mégis Soros és alapítványa volt – állítja Vásárhelyi Mária.

Hamarosan sort kerítettek a Litván-féle ’56-os Intézetre is. Ez Schmidt szívügye lehetett, ő a korszak specialistájaként „levédte volna” ezt a területet. A költségvetés módosításakor, ’98-ban az intézetnek szánt 66 milliót tizedére, hatmillióra nyesték, ami egyet jelentett a pénzügyi kivégzéssel.

– Ekkor nem is az alapítvány, de a Soros által létesített Nyílt Társadalom Archívum (OSA, új nevén a Vera & Donald Blinken Open Society Archives) segített – emlékszik vissza Rainer M. János. – Egyszeri pénzügyi segélyként tőlük kaptunk 40 milliót. Így éltük túl a következő évet. Aztán pályázgattunk, így húztuk ki 2006-ig.

Akkor helyreállt a rend, míg a kétharmad végleg le nem nyelte őket is.

Soros előre megmondta: 2000 után, az uniós csatlakozás lezárultával kiszáll a keleti programcsomagból. Az országos Soros-központok sorra be is zártak. A függöny nálunk hivatalosan 2007-ben, a kuratórium lemondásával gördült le.

Orbán és Soros 2010 októberében találkozott utoljára. Soros a vörösiszap-kártérítés ügyében ajánlott fel egymillió dollárt. Igazából a legfőképp kitörési pontnak tartott romaprogramhoz keresett együttműködést.

Orbánnal korábban nem fordult elő, hogy nyilvánosan sorosozzon. Most megugrotta ezt a lécet is. Pedig a viszony szívélyesen indult.