Sokkal több baleset volt az utakon tavaly

Csak óvatosan.

2022. február 9., 08:41

Szerző:

A múlt évben összesen 14 194 személysérüléssel járó közúti baleset történt a rendőrség friss adatai szerint, írja a Napi.hu. Ez 3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot, amikor 13 778 hasonló eset történt. A növekedés nem meglepő, a 2020-as évre ugyanis jelentősen rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány, 2019-ben még ennél is több: 16 627 személysérüléssel járó baleset történt itthon. 

A legnagyobb növekedés Bács-Kiskun megyében volt a leginkább szembetűnő: a személysérüléses balesetek száma 16 százalékkal 750-re emelkedett.

Országszerte a balesetek legnagyobb része a gyorshajtásra vezethető vissza, ami a tavalyi balesetek 31 százalékát teszi ki. Ez nagyjából megfelel a járvány előtti adatoknak: 2020-ban 34 százalékos, 2019-ben pedig 31 százalékos volt az arány. 25 százalékát tette ki a baleseteknek az, hogy nem adták meg az elsőbbségi jogot. A kanyarodásra és követési távolságra vonatkozó szabályok megsértése 17 és 8 százalékos részesedéssel szerepel az adatokban. A gyalogosok miatt történt balesetek száma mindössze 4 százalék volt 2021-ben.

(Kiemelt képünk illusztráció: Baleset az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán Komárom magasságában, 2021. május 15-én. Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság)