Sokkal drágábban eszünk jövőre

Harmadával is emelkedhet az élelmiszerek ára, legjobban a tojás drágulhat.

2012. szeptember 13., 09:10

A

Blikkutána járt, hogy mennyit fizetünk tavasszal az alapvető élelmiszerekért. A termelőktől kapott válaszokból kiderül, hogy a tojás ára például jó eséllyel meghaladja az 50 forintot és a legtöbb baromfiból készült árú mintegy 30 százalékkal kerülhet többe tavasztól a drága takarmány miatt.

- 40-50 százalékkal drágult, és ez az árszint tartósnak ígérkezik. Mivel a takarmány a költségeink kétharmadát teszi ki, be kell építeni az árakba – magyarázta Csorbai Attila, a baromfi terméktanács elnöke. Nem lehet megúszni import csirkével sem a drágulást, mert a magas árak miatt a különböző országokban visszafogták a termelést. Ha pedig kevesebb a csirke, nincs dömpingár.

Ugyanez az oka a sertés- és marhahús 15-20 százalékos várható emelkedésének is. A lap számítása szerint még a párizsi ára is megközelíti majd az 1200 forintot. De 20 százalékkal emelkedik a kenyér ára is, akárcsak a tejtermékeké. A zöldségeknél, gyümölcsöknél ennél is nagyobb lehet a drágulás.

- Nem csak az időjárás sújtja a termelőket, de a kormány magunkra hagyott minket, olyan magas az áfa és minden más adó – mondta Blaskovics Mónika termelő.

A terméktanácsok levélben kérték a kormányt, hogy a 27 százalékos áfát mérsékeljék 5 százalékra, így el lehetne kerülni, hogy elszabaduljanak az árak.

Erről azonban a kormány egyelőre nem nyilatkozott.

„A Nemzetgazdasági és a Vidékfejlesztési Minisztérium közös bizottsága ez év végére készíti el intézkedési javaslatait arra vonatkozóan, hogy Magyarország hogyan reagáljon egy élelmiszerár-robbanásra" - közölte a lap kérdésére szűkszavúan a minisztérium sajtóosztálya.