Össztűz az európai sertéskirályra – Ki akarja rátenni a kezét az ország legnagyobb kapacitású vágóhídjára Kiskunfélegyházán?
Hajnali három óra Kiskunfélegyházán. A poros alföldi kisvárosban még mindenki a legmélyebb álmát alussza, amikor az ország legnagyobb kapacitású vágóhídján, a Hungary Meat Kft. székhelyén elkezdődik a műszak. Élő sertésekkel teli kamionok várják a sorukat, hogy a zárt rámpához tolathassanak, ahonnan egy teherliftbe hajtják a jószágokat. Az állatokat szén-dioxid-gázzal kábítják el, jelenleg ez a leghumánusabb módszer, hogy fájdalomérzet nélkül múljanak ki.
Kívülről nem is látszik, mekkora higiéniával, és milyen biztonsági intézkedésekkel összehangolt munka zajlik a hatalmas falak mögött. Érkezésünkkor nyilatkozatot kell tennünk az egészségi állapotunkról, aztán kezdődik a méretvétel, majd a teljes átöltözés egy speciálisan fertőtlenített, hófehér egyenruhába. Morajló labirintusokon haladunk, a zsilipeknél automata fertőtleníti a vadiúj gumicsizmánkat, a legvégén a kezünk sem maradhat ki a tisztító, alkoholos permetből.
A vágócsarnokba lépve mellbevágó a hideg, a zsivaj és a szag. Mintha egy hatalmas színpadon játszódna az egész: az egyik oldalról megállás nélkül érkeznek fejjel lefele lógatva a már tisztított sertések, a magasban álló, profi hentesek egyetlen határozott mozdulattal metszik fel a jószágokat, majd újabb vágással rántják ki az alattuk futó szalagra a belső, lágy részeket. Külön kerül a szív, a máj, a vesék, de leesik a fej is, a megmaradt testet pedig egy láncfűrészes hentes vágja ketté, mielőtt eltűnne a szemünk elől. Lebilincselő a rendszer folyamatossága és összehangoltsága. A további csarnokokban szakavatott kezek nyesik, vágják százával, majd csomagolják az állatok különböző részeit, mert itt semmi nem vész kárba, ez a kiskunfélegyházi vágóhíd különlegessége.
Mintegy hatszáz ember szorgoskodik rettentő fegyelemmel mindennap. Nagy bravúr, hogy egyáltalán működik a vágóhíd, mert a hazai sertésállomány folyamatosan csökken, de a magyar fogyasztót – az áron kívül – más nem érdekli, így az sem, hogy éppen a Nyugat-Európában eladhatatlan maradékot viszi-e haza a kereskedelmi láncok húspultjából.
A rendszerváltáskori több mint tízmilliós hazai sertésállománnyal együtt mára természetesen kevesebb lett a vágóhíd is. Jelenleg az évi 2,2-2,4 millió sertésen az egykori több mint tíz vágóhíd helyett már mindössze három nagy osztozik: a Kométa tulajdonában lévő mintegy 400 ezres kapacitású kaposvári, a Bonfarm csoportot kiszolgáló 700 ezres kapacitású mohácsi, valamint az évente több mint 1 200 000 sertést vágó kiskunfélegyházi Hungary Meat Kft. Az utóbbi Európa legnagyobb vágóhíd-dinasztiájának, az olasz Pini családnak a tulajdona, és egyben nekik a legnagyobb a hűtőház-kapacitásuk is.
A 67 éves Piero Pini 26 éve érkezett szakmai befektetőként Magyarországra. Olaszországban két vágóhídjuk van, volt egy Lengyelországban is, de azt már eladták a kínaiaknak, majd a közelmúltban építettek egyet Spanyolországban. Ma már lényegében a három fia végzi a munka dandárját, ő csak leginkább termálfürdőzni járt néha Magyarországra.
Lassan két éve azonban nem hagyhatja el az országot, a múlt évben hónapokig előzetes letartóztatásban volt, jelenleg pedig elektronikus lábbilinccsel a bokáján, lakhelyelhagyási tilalom alatt áll. Máig nem érti miért, hisz nem ő a cég ügyvezetője, bele sem folyik a napi ügyekbe.
Adócsalással gyanúsítják, miközben a megye legjelentősebb adófizetője, nem lapátolta ki a hasznot az évi több mint 60 milliárdos forgalomból. A haszonból modernizált, épített egy lakóparkot Kiskunfélegyházán, valamint egy bevásárlóközpontot, utóbbit végül az állam vette meg tőle, és fegyvergyárat létesített benne.
A vágóhíd jelenleg bűnügyi zárlat alatt áll, pedig az egykori pártállami objektum a szocreál irodáival nem képvisel jelentős vagyont. Ami érték, az a Pini család neve, a sertés világpiacának bizalma irántuk, az értékesítési tapasztalatuk, a kapcsolatrendszerük, amelyet viszont sem megvenni, sem felszámolni nem lehet. A cég forgalma valóban a legjelentősebb a hazai vágóhidak között, de az értékesítési szerepe a magyar piacon ennek ellenére elenyésző, mert a Hungary Meat Kft. által levágott és szétbontott sertések 80 százalékát külföldre adják el. Piero Pini ugyanis a sertések minden részét tudja értékesíteni különböző távol-keleti országokban, ahol például egy első láb többet ér, mint a karaj, de azt is tudja, hol szeretik a fület, a farkat, a malacpofát, a nyelvet.
Az afrikai sertéspestis miatt tavaly óta bezárult a kínai piac, ezért az új célpont Vietnam, de otthonosan mozog Hongkongban és Szingapúrban is, sőt – elsőként a kontinensről – ez évtől Amerikába is szállít, eleget téve a szigorú minőségbiztosítási rendszerüknek.
Piero Pini nem szokott nyilatkozni, és nem is akar beszélni az ügyéről. Annyit azért megjegyzett nekünk: egyszerűen nem tudja felfogni, mi történik körülötte. Még a nagyszüleitől tanulta ezt a szakmát, amelynek alapszabálya: nem a profit, hanem az egyensúly a lényeg. Vagyis ki kell fizetni a tenyésztőt, és el kell tudni adni a levágott jószágot, mert ha valamelyik nem működik, akkor a rendszer összedől. Ő pedig egész életében csak működtetett és támogatott. Kétségtelen, a több száz millió forint befizetett helyi adó mellett támogatja az önkormányzati rendezvényeket, a tűzoltóságot, a mentőszolgálatot, karitatív szervezeteket, de ami a legfontosabb, minden tenyésztőt a szerződés szerint kifizet, és nem alkudozik, pedig az nagy divat ebben a szakmában.
Maradhatott volna ő is a magyar ugar zavarosában, de nem tette, hanem az Európa legmagasabb húsárát produkáló német tőzsdeindex heti árfolyamát használja átvételi árként több mint egy évtizede. A Hungary Meat Kft.-vel szerződéses kapcsolatban álló tenyésztők és termelők is kiemelték lapunknak, hogy a cég a legutóbbi járványidőszakban, amikor minden állattenyésztő jövője bizonytalanná vált, ugyanúgy átvette a sertéseket, kifizette őket, pedig eközben nem tudott értékesíteni, de akkor sem akarta megszakítani a termelési láncot.
– Ez egy élő biológiai bomba, amely épp az egymás iránti felelősségérzet miatt nem robbant még fel – mondja Kiss György, a borotai Pannon Sertés és Beszerző Kft. ügyvezetője, aki nemcsak az általuk tenyésztett sertéseket, hanem a térségi tenyésztők csoportosulásának malacait is a kiskunfélegyházi vágóhídra hordja jó két évtizede. Éves szinten több mint 200 ezret. Arra a kérdésünkre, hogy mit jelentene a hazai állattartó piacon, ha Piero Pini kivonulna Magyarországról, a következőket mondja:
– Ha egy vágóhíd nem fizet, akkor a termelő lassan megy tönkre, de ha egy vágóhíd nem vesz át malacokat, akkor azonnal beüt a krach, felesleg lép fel, mindennek zuhanni kezd az ára, és a jószágok jó részét kényszervágással el kell ásni. Minden tervezhetetlenné válik. Szülessenek-e még malacok? – merül fel a kérdés, mert ha igen, akkor tíz hónap, amíg egy disznó leellik, addig etetni is kell. Ugyanúgy dilemma ez a takarmánytermesztőnek, vessen-e, és ha vet, mennyit, mert ha rajta marad, nem tud vele mit kezdeni, esetleg külföldre, kényszerből, nyomott áron megpróbálhatja eladni.
Bennünket Kovács László ügyvezető kalauzol, aki csaknem negyvenéves tapasztalatával a szakma nagy öregjének számít. Azt mondja: nagyon sok feszültség van a hazai húsiparban, amelynek soha nem volt stratégiája, és hektikusan működik. Szerinte a konkurenciaharcot csak a hisztéria gerjeszti, mivel ők főként külföldi piacra dolgoznak, mások viszont feldolgozzák az általuk levágott sertések nagy részét. A megoldás az lenne – teszi hozzá –, ha minél kevesebb olcsó és kétes minőségű húsáru érkezne az élelmiszerláncok pultjaiba, és tényleg megbecsült termék lenne a hazai minőségi sertéshús.
A húsipari szakma másik neuralgikus pontja a munkaerőhiány. A hazai hentesek többsége Németországban, Hollandiában vagy Írországban dolgozik, ezért kénytelenek a feldolgozók munkaerő-közvetítőkhöz fordulni, s ők a környező országokból hoznak szakembereket, valamint – nagyrészt a keleti országrészből – betanított munkásokat.
A Hungary Meat Kft. is így foglalkoztat, akárcsak az összes vágóhíd hazánkban, és a környező országokban. A cég megegyezik a bérmunkaszervezőkkel, és a feldolgozott sertések után darabszámra fizet nekik, számla ellenében. Arról, hogy ez a pénz miként oszlik meg közöttük, illetve hogy ezek után az emberek után befizetik-e a járulékokat, valamint az adóterheket, semmit nem tudnak, de nem is rájuk tartozik.
Pedig ez az ellenük zajló büntetőeljárás vezérmotívuma. Tény ugyanis, hogy az egyik ilyen szakmai munkaszervezőt letartóztatták két éve, mert a hatóságok szerint a férfi cégei által szponzorált raliautósok reklámszerződései fiktívek voltak. A gyanúsított azonban hamarosan szabadon távozhatott, meg is szüntették ellene a milliárdos kárértékű ügyet, mert vádalkut kötött az ügyészséggel. Vallomást tett-e Piero Pinire? Mindenesetre cserébe még az utóbbi években szerzett jelentős, több százmilliós ingatlanvagyonát is visszakapta.
Sőt, ebben az ügyben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség még a belső szabályzatát is felrúgta: miszerint egy ügy – egy vádalku. Ebben az eljárásban ugyanis úgy akarja majd – az olasz sajtó kiemelt figyelmével – bíróság elé állítani a Pini család fejét, hogy egy a múlt évben indult másik eljárásban három munkaerő-kölcsönző cég többszörösen büntetett előéletű ügyvezetői ellen szüntették meg az eljárást az olasz vágóhídkirályra tett „feltáró” vallomásukért cserébe. Szembesítés egyik esetben sem történt, pedig az olasz tulajdonos határozottan állítja: egyiküket sem ismeri, és nem is beszélt velük soha, ezt a lehallgatási jegyzőkönyvek is igazolják.
Az általunk megkérdezett ügyvédek szerint az ügyben nincsenek komoly tárgyi bizonyítékok. Az viszont tény, hogy a cég nemzetgazdasági szempontból fontos, hiszen több mint 600 embernek ad közvetlenül munkát, és a beszállítókkal, termelőkkel, tenyésztőkkel együtt több mint ötezer ember megélhetését biztosítja.
Piero Pini pedig – mielőbbi szabadulásának a reményében – kétmilliárd- százötvenmillió forintot fizetett be a NAV számlájára – kárenyhítésként.
