Scoop: Ez lesz Orbán Mohácsa?
Mohácstól tartva: Orbán Viktor receptje a menekülteknek. Ezzel a címmel írt elemzést a melbourne-i egyetem egyik tanára az új-zélandi portálon, kiemelve, hogy az európai határok felé tartó tömegek megrémítették a magyar kormányt. Olyan intézkedéseket léptetett életbe, mintha a kabinetnek életéért kellene aggódnia – írja a Scoop.
A miniszterelnök úgy gondolkodik a szír migránsok áttelepítéséről, hogy azzal bekerül a populista különcség rekordkönyvébe.
Az ő szemében Európa szüntelen ostrom alatt áll, ő maga viszont veszélyesen nyúl vissza a történelemhez. Úgy véli, hogy újraéledtek a török hordák, amelyek kétszer is megtámadták Bécset. Szerinte az érkezők egész más vallást és kultúrát képviselnek, legtöbbjük nem keresztény. Ez utóbbi téma fixálódott nála, pedig ateistaként kezdte.
Az állam védelmének szándékát körítő miszticizmus fura ösztönzőkkel jár együtt. Nála a szent állam Isten, vagy valami istenség szava lesz. Számára a központi Európa keresztény, és eleve kizár minden vélt vetélytársat. Bonyolítja a helyzetet, hogy szerinte ha beengedik a muzulmánokat ebbe a központba, az felhívás a jövevényeknek a hódításra. A magyarok körében igen erős az érzés, hogy a történelem cudarul bánt velük, Mohácstól a 2. világháborúig.
Orbán tisztában van ezekkel a történelmi összefüggésekkel és ennek megfelelően vetette be az adófizetők pénzét. Virágoznak az egyházi iskolák, ami lehetővé teszi a nemzeti, keresztény és európai hagyományok terjesztését. Ezek azok a jelképes árkok, amelyek a sarkon leselkedő ellenséget várják.
A politikus két éve, az isztambuli magyar kulturális központ megnyitóján még egész másként beszélt, ám jelenleg már teljes lendülettel militarizálja az egész menekült-kérdést. Budapesttől Londonig az a képzet, hogy a menedékkérők fegyvert dugdosnak a kaftánjuk alatt, egy földalatti kalifátus veszedelmes hírnökei. És az embercsempészek a szövetségeseik.
Mindezzel Orbán azt a benyomást sugallja, hogy Európának köszönetet kell mondania korszerű katonájának, amiért az harcol a bevándorlás ellen, őrzi a kaput a hordákkal szemben. Ceterum censeo: nincs alternatíva, meg kell védenünk a határainkat.
Ez a képtelenség, ami elvezet a félelem saját maga által kifejlesztett logikájához, leegyszerűsítő, sőt patologikus: minden áron el kell kerülni Mohácsot.