Schmittelt az iskolaigazgató, a Klik szerint ez nem baj

A balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium igazgatónőjének az iskoláért és a gyermekekért végzett munkájával a tantestület, a tankerület és a helyi önkormányzat is elégedett – írta pénteki közleményében Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) arról az iskolaigazgatóról, akinek a pályázatában plágiumot fedezett fel az intézmény korábbi, húsz évig regnáló vezetője.

2016. március 5., 05:32

Fényes-Bók Szilvia több oldalt szó szerint átemelt pályázati munkájába Benedek István oktatáskutató írásából. Az előző igazgató erről levelet írt a minisztériumnak, de az úgy válaszolt, hogy nem illetékes „szerzői jogi” kérdésekben, valamint hogy a „megújítás jegyében” döntött Fényes-Bók mellett – írja a

hvg.hu.

A Klik pénteken kiadott magyarázeata szerint a tankerület úgy alakította ki szakmai véleményét az intézményvezetőről, hogy elsősorban a pályázati anyag megismerését követő, személyes elbeszélgetésre alapozott. A Klik tekintetbe vette a tantestületi és alkalmazotti közösség véleményét is – írták.

Az igazgatónő szakmai alapon maximálisan megfelel a feltételeknek – üzente a Klik a nyilvánosságnak.