Schmidt Máriát megszégyenítette az MTA

Komoly bírálatot kapott az Akadémia egyik kutatóközpontjától a Sorsok háza Schmidt Máriához köthető koncepciója – tudta meg a HVG. A lap által idézett dokumentum szerint a tervezet „ellentmondásos, gondatlanul szerkesztett munka”. A Terror Háza igazgatónője szerint a Lázár János által az MTA-nak is elküldött anyag csak egy „előzetes” koncepció volt, azóta kidolgozták már a véglegeset.

2015. március 6., 06:40

„A koncepció szakmailag nem eléggé megalapozott, olykor ellentmondásos, sietős, gondatlanul szerkesztett munka, súlyos szerkezeti aránytalanságokkal” – idéz a hvg.hu a birtokába jutott MTA-s dokumentumból, melyből kiderül: a tervezett Sorsok háza nem alkalmas Holokauszt emlékközpontnak amatőr hibák és súlyos tévedések miatt.

A bírálók kifogásolták a képeket, tervezett helyszínt,
a koncepciót és a magyarországi antiszemitizmus bemutatását és
több hiányosság között az sem derül ki, hogy mennyi pénz kell majd az emlékhely működtetésére.

Schmidt szerint a bírált dokumentumon a keletkezése óta pontosítottak.