Schmidt Mária elárulta, meddig kell még az Európai Unióban maradnia Magyarországnak
„Az Európai Unióban addig kell maradnunk – és itt nemcsak Magyarországra gondolok hanem, az egész térségre, így Romániára is – amíg több az előny mint a hátrány. Le kell arról szokni, hogy szerelmi házasságot kötünk, lelkesedésből vagyunk együtt, tiszteljük őket, felnézünk rájuk – ez egy érdekviszony! Ameddig több az előnye, mint a hátránya, addig ott a helyünk, ha ez nem így van, lehet gondolkodni arról, hogy milyen más lehetőségek vannak” – mondta Schmidt Mária Temesváron, a Bánsági Magyar Napok című rendezvénysorozat keretében. Az eseménytől a NyugatiJelen tudósított.

Schmidt Mária kifejtette azt is, hogy szerinte a migráció kérdése valójában eltakar egy sokkal fontosabb kérdést: ez a nemzeti szuverenitás kérdése. A kérdés valójában az, hogy az európai föderális birodalom irányába lép-e tovább az Unió vagy pedig megmarad a nemzetállamoknak a szövetsége. Ez két teljesen ellentétes koncepció és nem sok megegyezésre van lehetőség.
Amikor a migrációt próbálják a nyugati országok ráerőltetni azokra az országokra, amelyek ezt nem akarják, valójában a nemzeti szuverenitásukat akarják csorbítani és egy központi akaratot akarnak rájuk erőszakolni – mondta a Terror Háza főigazgatója.
(Az atv.hu nyomán)