Schadl továbbra is letartóztatásban, Völner meg sem jelent

A tizenkét vádlott közül csak Völner Pál nem jelent meg a kötelező első tárgyalási napon, Schadl György kérte, hogy engedjék ki a letartóztatásból, de a bíró az első fokú ítéletig fenntartja azt. 

2023. május 16., 12:14

Szerző:

A Schadl-Völner ügy első tárgyalási napján a tizenkét vádlottból tizenegyen megjelentek, csak Völner Pál volt Fideszes államtitkár maradt távol ügyvédje félretájékoztatása miatt, annak ellenére, hogy az iratismertetésen minden vádlottnak kötelezően meg kellett jelennie. A húsz vádlottból tizen már beismerték bűnösségüket az előkészítő üléseken, akik ártatlannak vallották magukat, azokkal szemben indult most el a büntetőper, köztük az ügy két legfontosabb neve Schadl György és Völner Pál – írja a Telex.hu

A büntetőper első napján Schadl Györgyöt a végrehajtói kar volt elnökét hallgatták meg, akit bilincsben vezették be a tárgyalóterembe. Schadl továbbra sem vallja bűnösnek magát és kérte, hogy engedjék ki a letartóztatásból, azonban a bíró az elsőfokú ítélethozatalig ezt fenntartja. 

A vád szerint Schadl és Völner között korrupciós kapcsolat állt fenn: Völner Pál pozícióját felhasználva jól jövedelmező végrehajtói kinevezéseket osztott ki Schadl kérésére és ezért – a kinevezett végrehajtóktól kapott összegből – több részletben nagyjából nyolcvanhárom millió forintot fizetett az államtitkárnak, ő maga nagyjából 935 millió forintos jövedelemre tett szert. Schadl vádakat tagadja, áprilisban pedig visszalépett a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar éléről, és a teljes elnöki kar benyújtotta lemondását. 

A volt igazságügy miniszterhelyettes és Fideszes államtitkárt, Völner Pált jövő kedden hallgatják meg. Szerinte a vádirat nagyrésze valótlan, állítása szerint soha nem fogadott el pénzt vagy szerzett jogtalan előnyt Schadl Györgynek. Védője kérte több ember tanúkénti meghallgatását, például Varga Judit igazságügyi minisztert és több államtitkárt is.  

A tíz vádlottat, akik bűnösnek vallották magukat, a bíróság már el is ítélte, legtöbbjük pénzbüntetést és felfüggesztett szabadságvesztést kaptak.   

(Kiemelt kép: 168.hu montázs. Forrás: Miskolci Egyetem, MTI)

 

15:00

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.