Sápi vonatbaleset: 3 és fél órás munkával szabadították ki a mozdonyvezetőt

Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a vétlen vonat vezetője, amikor összeütközött egy tehervonat egy várakozó személyvonattal a Hajdú-Bihar vármegyei Sáp vasútállomásán szerda hajnalban. A vasúti pályában 10 milliós kár keletkezett – hangzott el a MÁV Zrt. helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.

2023. november 15., 12:06

Szerző:

Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a megrakott tehervonat az állj! vörös jelzőt túlhaladva belerohant a sápi állomáson álló személyvonatba.

Heten sérültek meg, közülük négy utas, egy jegyvizsgáló és a balesetet okozó mozdonyvezető könnyebben. Őket a berettyóújfalui kórházba vitték. A vétlen mozdonyvezető, a MÁV-Start munkavállalója életveszélyes, súlyos sérüléseket szenvedett – tette hozzá.

Pafféri Zoltán közölte, hogy a katasztrófavédelem munkatársai 3 és fél órás munkával szabadították ki a mozdonyvezetőt a roncsok közül, majd a mentők a debreceni kórházba vitték a sérültet.

Kérdésre elmondta azt is, hogy az érintett vasútvonalat idén adták át, így az elektronikus biztosítóberendezés működöt.

A MÁV az utasok és a munkavállalók felé biztosítással rendelkezik, gyorssegélyt folyósít számukra, amíg a vizsgálat tart.

Hadnagy Attila, a MÁV Zrt. pályavasúti területi igazgatóságának vezetője a sajtótájékoztatón azt mondta: a helyreállításon körülbelül 30 szakember dolgozik. Először a személyvonat sérült szerelvényét szabadították ki, majd a tehervonat teherkocsijait húzták félre, hogy az összeütközött mozdonyokat szét tudják választani.

A vasúti pályában viszonylag kisebb, mintegy 10 millió forintos kár keletkezett. Körülbelül 200 méter hosszan a kapcsolószerek sérültek meg, ezeket később helyreállítják.

Az M1 aktuális csatornának nyilatkozva Balogh Péter Tamás, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt mondta, hogy a püspökladányi rendőrkapitányság vasúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást. Szakértők bevonásával vizsgálják a baleset körülményeit – tette hozzá.

(Kiemelt kép: a drónnal készült képen ütközésben összeroncsolódott vasúti járművek a Hajdú-Bihar vármegyei Sáp vasútállomásán 2023. november 15-én. MTI/Czeglédi Zsolt)