Salgótarjánban is mindent megígért Orbán
A kormányfő kiemelte: Salgótarján az utolsó olyan megyei jogú város, ahol még mindig erősen él az érzés, hogy vesztes város, a rendszerváltozás vesztese. A rendszerváltozás óta huszonhét év telt el, ezért nem engedhető meg, hogy legyen olyan megyei jogú város az országban, amely még mindig e politikai változás vesztesének érzi magát. Az első számú cél ennek felszámolása – mondta.
Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország számára Salgótarján fontos. Magyarország szeretné olyan városnak látni, amely fejlődik. Magyarországnak szüksége van Salgótarjánra, lényeges, hogy ez a nagy hagyományú volt iparváros megtalálja a helyét a 21. század Magyarországán.
Orbán Viktor és Fekete Zsolt
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Kitért rá, a polgármester őszintén ismertette az iparűzési számokat, a gazdasági teljesítményt, az adóbevételeket, ezek alapján a tervezett nagy ívű pályát Salgótarján a maga erejéből nem tudja megvalósítani, mert egyszerűen nincs hozzá pénze. Annak is örül, ha okos gazdálkodással egyáltalán működtetni tudja a várost, és még ehhez is szükség lehet kormányzati támogatásra – tette hozzá.
A kormányfő tucatnyi pontban foglalta össze a megállapodásban érintett fejlesztési területeket a várost elkerülő úttól az új városközpontig. Elsőként az országhatárig érő, Salgótarjánt elkerülő négysávos utat említette negyven-ötvenmilliárd forintos beruházásban. Az ipar és a gazdaság fejlesztése érdekében tízmilliárd forintból a város összes, negyven-negyvenöt hektárnyi barna mezős rozsdafoltját felszámolják, és amit lehet, új ipari park formájában vonják be a termelésbe. Emellett tizenkét hektárnyi új, zöldmezős területen is ipari park létesül további két és fél milliárdból.
A vendéglátás és kereskedelem modern oktatási lehetőségeinek megteremtése érdekében hárommilliárd forintot kapnak az érintett oktatási intézmények, további kétmilliárd forinttal segíti a kormány a helyi adottságok figyelembevételével megvalósuló duális képzést.
Külön fejezetként tárgyalták az egészségügyi és sportfejlesztéseket. A megállapodás szerint új onkológiai központot hoznak létre a kórházban 1,2 milliárdból. Salgótarjánnak előkészített tervei vannak egy sport- és rekreációs központra, a nyolcmilliárd forintos beruházási terv 25 méteres úszómedencét is tartalmazott. A kormány javaslatára 50 méteres medence épül, öt évig pedig vállalja is az állam az uszoda fenntartását. Másfél milliárd forintból atlétikai pályát hoznak létre az öblösüveggyári sportpályán, a szlovák határ közelében pedig jégcsarnok épül.
A térség turisztikai vonzereje érdekében szükséges beruházások 22 milliárd forintba kerülnek. A kormányfő azt mondta, a szakmai jóváhagyás után ezt a pénzt rendelkezésre bocsátják.
Újabb munkacsoport a teljes egyházi fejlesztési igényeket méri fel a városban és környékén, beleértve a templomokat, plébániákat, parókiákat, oktatási és szociális intézményeket. Az egyházakkal kötött megállapodást a kormány támogatni fogja – jelentette ki a miniszterelnök.
Végül a regionális központtá szánt Salgótarján városközpontjának kialakítását említette meg. Az elkészülő rehabilitációs terv költségét „nagyvonalú, de észszerű határokon belül a kormány vállalja”.
Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a megállapodásnak köszönhetően elkezdődhet Salgótarján mint kulturális, gazdasági, sportrégióközpont fejlődése.
Elsődleges feladatnak nevezte a gazdaságfejlesztést, mivel a városban kilencszázalékos a munkanélküliség, ami több mint az országos átlag kétszerese.
A Modern városok program keretében elindított fejlesztések révén Salgótarján élhetőbb, szerethetőbb város lesz – mondta a polgármester, aki a kormánnyal közös érdeknek nevezte Észak-Magyarország és a leszakadó megyék fejlesztését.
(MTI)