Rövidebb idő alatt lehet tanári diplomát szerezni szeptembertől

Megjelent az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy egyes alapképzésekre építve már két és három féléves tanári mesterszak sikeres elvégzésével is lehet tanári diplomát szerezni.

2023. július 29., 08:14

Szerző:

Csütörtökön este jelent meg az a kormányrendelet, ami lehetővé teszi, hogy az alapképzésekre épülve két, illetve három féléves (azaz egy vagy másfél év alatt elvégezhető) tanári mesterdiploma megszerzésével is lehet tanítani. Ez azt jelenti, hogy a három éves alapszak plusz az egy-másfél éves mesterszak után, vagyis legkevesebb négy felsőoktatásban eltöltött tanév után tanár lehet, akit vonz ez a szakma.

A felsőoktatásért felelős Kulturális és Innovációs Minisztérium közleményére hivatkozva a Telex azt írja, az eddigi négy féléves újabb tanári oklevelet adó mesterképzésnél – meghatározott tanárszakokon – a képzési idő három félévesre rövidül. Azzal magyarázzák a képzési idő csökkentését, hogy ezeken a szakokokon komoly hiány van az országban, ilyen például a matematikatanár, földrajztanár, vagy biológiatanár.

A módosítás szerint bővül azoknak a képzéseknek a köre, amelyekre építve az újabb tanári oklevelet adó képzésben lehet részt venni, ilyen például a gyógypedagógia alapképzés, szociálpedagógia alapképzés. Rövidül továbbá az alapképzésre épülő szakmai tanárképzés ideje is. A mérnöktanár, a közgazdásztanár, az agrármérnöktanár, a szociális ismeretek tanára szakon a képzési idő 4 félévről 3 félévre változik azzal, hogy az előzetesen megszerzett szakképző intézményi munkatapasztalat elismerése alapján a tanulmányi idő 2 félév is lehet.

Mindezek mellett az óvodapedagógusok újabb oklevelet adó képzésben két év alatt szerezhetik meg az 1-4 osztály tanítói feladataira feljogosító tanítói szakképzettséget. Ez a módosítás a tárca szerint segítséget jelent az óvoda és iskola közötti váltásban a gyermekeknek.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közleménye szerint „a pedagógus-felsőoktatásra jelentkezők száma is alátámasztja, hogy az új pedagógus-életpályáról szóló törvény vonzza a fiatalokat, és igény van a pedagógusképzések átjárhatóbbá tételére”.

A tanárképzésben a felvételizők száma azoknál a rövidciklusú képzéseknél emelkedett a legnagyobb mértékben, ahol a már meglévő diploma mellett biztosítanak további szakmai és módszertani képzéssel 3-4 félév alatt tanári diplomát.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/Balázs Attila)

Tegnap 15:37

Papp László, Debrecen polgármestere nem ért egyet a kormány Versenyképes Járások programjának jelenlegi formájával, ami elvonná a településektől az iparűzési adó növekményét. A fideszes polgármester szerint a gazdag városoknak támogatni kell a szegényebb települések fejlődését, de ennek van egy egészséges határa.