Rosszabb a helyzet a vártnál: gyorsulhat a hitelek bedőlése
Több mint kétmillió kölcsön lóg 90 napon túl, ebből 100 ezer lakáshitel, de valamekkora csúszás majdnem 3 és félmillió szerződés esetében van.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének hétfőn közzétett kockázati jelentéséből az derül ki, hogy március végéig kétmillió lakossági hitelt több mint 90 napja nem törlesztenek az adósok. Ez összesen 900 milliárd forintnyi bedőlt hitel jelent. Ebből a kétmillióból 97 ezer a lakóingatlannal fedezett kölcsön. Ezek tehát az idei első negyedév végi számok, a mai helyzet feltehetően ennél még rosszabb. A felügyelet ugyanis a jelentésében arra figyelmeztet, hogy a forint jelentősen gyengült a svájci frankkal szemben a második negyedévben, különösen júniusban, emiatt pedig gyorsulhat a hitelek bedőlése – jelentette az
MR1 Kossuth Rádió .A lakosság hitelfizetési képessége rosszabbá vált, mint ahogy korábban várni lehetett, és nem jöttek azok az eredmények, amelyek a jövedelemszerző képességet tényleg növelte volna - mondja a Széchenyi Hitelszövetség elnöke. Barabás Gyula arra is figyelmeztet, hogy százezres nagyságrendű azoknak a hiteleknek a száma is, amelyek még nem érték ugyan el a 90 napot, de jócskán késnek, és nagyon sok a közüzemi díjtartozás is.
A kormány a Nemzeti Eszközkezelő Társaság felállításával kívánja kezelni a lakáshitelesek problémáját. Ennek részleteit augusztus végére dolgozzák ki. Március végén ez a bedőlt 97 ezer lakáshitel 467 milliárd forintnyi hitelállományt jelentett. Csakhogy a forint azóta mintegy nyolc százalékkal gyengült a svájci frankkal szemben, a hitelek döntő többsége pedig svájci frank alapon folyósított kölcsön, ez tehát tovább növeli a bedőlt lakás-hitelállomány nagyságát. Az átütemezett hitelek 20-30 százaléka azonban újra késedelmes hitellé válik, az új feltételeket sem tudják teljesíteni az adósok – jelentette az MR1 Kossuth Rádió.