Roncsok közé szorult a gimnazista lány

Ballagó diák hunyt el a pénteki, XXI. kerületi balesetben. 

2022. május 2., 06:54

Szerző:

A XXI. kerületben, a Weiss Manfréd út és Szállító utca kereszteződésénél péntek este ütközött össze egy autó a menetrend szerint közlekedő busszal, a személygépkocsin pedig egy ép alkatrész sem maradt. Ketten ültek az autóban, egy 26 éves férfi és egy 19 éves diáklány. A hatalmas erejű ütközés következtében a roncsok közé szorult a lány, aki a helyszínen még él, azonban kómába esett, majd a baleset után néhány órával életét vesztette – közölte a Blikk.

Az autót vezető sofőr túlélte a balesetet, ki tudott szállni az autóból, habár súlyosan megsérült. A férfinek nem volt jogosítványa, ráadásul korábban ugyanúgy vezető engedély nélkül, kábítószer fogyasztás után száguldozott Csepelen. Akkor őrizetbe vették a XXI. kerületi rendőrkapitányságon, a kábítószergyanús anyagok és a menekülés közben elkövetett jogsértések miatt külön eljárás indult.

 

(Kiemelt képünk illusztráció, MTI/Lakatos Péter)

2023. május 29., 21:02

Ráadásul hat egymást követő napot tölthetnénk otthon a karácsonyi héten a Gazdaságfejlesztési Minisztérium friss tervezete szerint. Lenne ugyanakkor három olyan szombat is, amikor dolgozni kellene.

2023. május 29., 20:46

Halálos motorbaleset történt a fővárosban a Gyáli úton hétfő délután, az utat a Könyves Kálmán körútnál lezárták – tudatta a rendőrség a honlapján.

2023. május 29., 16:23

Novák Katalin részt vett a csíksomlyói búcsún, és látogatásának helyszíneiről folyamatosan beszámolt a közösségi oldalán. A „nem megfelelő nyilvános üzenetek” miatt a román külügy tiltakozott Magyarország bukaresti nagyköveténél. A Sándor-palota szerint a „román külügyminisztérium tiltakozása túlzó és indokolatlan”.