Romagyilkosság: beazonosították a gyilkos fegyvert!

A Kislétán használt fegyvert az elkövetők már korábban is használták - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány, miután szerdán megbeszélést folytatott roma vezetőkkel és tájékoztatta őket a romák elleni bűncselekmény-sorozatról.

2009. augusztus 5., 19:08

A főkapitány elmondta: az elsődleges fegyverszakértői vélemény szerint a a Kislétán használt egyik lövedék olyan puskából származik, amelyet másik két helyszínen is használtak. A főkapitány azonban nem kívánta megnevezni, melyek voltak ezek a helyszínek - írta az MTI.

A tavaly július óta tartó romák elleni bűncselekmény-sorozatnak eddig ötvenöt sértettje van, közülük hatan életüket vesztették. Legutóbb hétfőre virradóra Kislétán egy 45 éves roma nőt lőttek agyon, 13 éves gyermekét pedig életveszélyesen megsebesítették.