Roma bűntársa volt az elfogott Jobbik-elnöknek?
Üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsít a rendőrség egy zalai csoportot. A társaság szokatlan összetételű: a gyanú szerint a keszthelyi Jobbik-elnök környékbeli romákkal alkotott egy csapatot – írta a .
A lap információi szerint K.András, a Zalamegyei Türjén élő roma férfi 2008 júliusa és 2009 januárja között hét ingatlant vásárolt három Zala megyei településen, Türjén, Pakodon és Zalaszentgróton. A romos állapotban lévő családi házakhoz rendkívül olcsón – egy-kétmillió forintért – jutott hozzá, majd ezeket nem sokkal később S. Szilárd segítségével értékesítette. Az értékbecslőként is tevékenykedő S. Szilárd az adásvétel előtt a házakat jelentősen túlértékelte – esetenként a valós árnál négyszer-ötször drágábbra –, majd hitelközvetítőként saját maga intézett kölcsönt a leendő vevőknek. Az adásvételi szerződéseket Sz. Irén gondozta.A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság mindkettejüket üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalással gyanúsítja.
A Népszabadság úgy tudja, hogy a vásárlók –főként nyugdíjasok és munkanélküliek – valójában hitelképtelenek voltak, a kölcsönbírálathoz általuk benyújtott dokumentumokban nem a valós anyagi helyzetük szerepelt. Akadt közöttük olyan, aki például 180 ezer forintos havi jövedelemről mutatott be igazolást, miközben szociális segélyből élt. Az irreálisan magasra – 10-15 millió forintra – értékelt házakra a bank hat-nyolcmillió forintos hitelt nyújtott, a pénzt Sz. Irén letéti számlájára utalták át.
Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője a lapnak azt mondta: csak a nyomozás lezárása után válaszolhat arra a kérdésre, hogy mi lett a tranzakciók során átutalt összesen 32 millió forint sorsa. Egyelőre arról sem nyilatkozott, hogy a pénzintézet által folyósított hitelekből kaptak-e valamekkora részesedést a vásárlók. Az üggyel kapcsolatban Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője azt mondta: az ügy kipattanását követően a Jobbik etikai és fegyelmi vizsgálatot indított S. Szilárd ellen, amelynek lezárásáig felfüggesztette a keszthelyi elnök párttagságát.