Rogán dönt a Kormányinfóról
Rogán Antal felel majd a kormányzati kommunikációért, így az ő dolga lesz eldönteni, hogy szükség van-e a Kormányinfóra – jelentette be ma a Kormányinfón Lázár János. Mint ismeretes, Rogán önálló minisztériumot kap, és hozzá tartozik majd a kormányzati kommunikáció.
Mint ismeretes, a kormányzati struktúra átalakításával oldotta meg Orbán Viktor a Lázár–Rogán-ellentétet. Vagyis Rogán Antal önálló minisztériumot kap, és megmaradt Lázár János Miniszterelnöksége is. Rogán Antal azt mondta, minisztériuma a kormányfő munkáját segítő szerv lesz, és a kommunikáció is hozzá tartozik majd.
A Miniszterelnökség „mint elsősorban az állam tevékenységének kormányzati, valamint a kormány társadalompolitikai tevékenységének összehangolását ellátó minisztérium” lesz.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda mint „elsősorban általános politikai koordinációt” ellátó minisztérium működik majd.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda nem egy szakminisztérium, hanem a kormányfő munkáját segítő kormányzati szerv, „elsődleges dolga az, amit a miniszterelnök feladatként meghatároz” – nyilatkozta Rogán Antal az MTI-nek.
Rogán azt mondta, a rendszerváltás óta minden kormányfőnek volt miniszterelnöki kabinetje és kabinetfőnöke. A mostani kormányzati modellben a Miniszterelnökség egy sok feladattal rendelkező, önálló tárcává vált, így Orbán Viktor kormányfő úgy döntött, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda mint általános politikai koordinációt ellátó szervezet szintén önálló minisztériumként működjön.
A kabinetirodához tartozik majd a miniszterelnök személyes munkaszervezete, fő feladata ugyanis a kormányfő munkájának segítése lesz – közölte a fideszes politikus. Mint fogalmazott: „Ha lesznek is a kabinetirodának konkrét feladatai, minden munkatársnak az lesz az elsődleges dolga, hogy a miniszterelnök munkáját segítse.”
A kormányzati munka politikai koordinációjához hozzátartozik a kommunikáció koordinációja is.